Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Beszólogat, visszabeszél?
Párommal lassan 2 éve vagyunk együtt, és az utóbi időben eléggé megváltozott. Tudom, hogy minden párkapcsolat változik ahogy telik az idő, de kezd egyre rosszabbul érinteni, amit csinál.
Soha nem volt egy udvarias férfi, sokszor inkább egy dackorszakos kisgyerekre hajazott a viselkedése, de tudtam kezelni.
Én próbálok mindent megtenni érte, teljesítem a kívánságait, hozzá igazítok mindent, folyamatosan a kedvében járok. Ő pedig az utóbbi időben arra sem képes, hogy megtegye, amire kérem. Nem szoktam sokszor megkérni dolgokra, de előfordul, hogy kell a segítsége, mindent egyedül nem tudok megoldani. Ilyenkor visszabeszél, poénkodva elutasítja, esetleg még szekál is miatta.
Nem vagyok egy sértődékeny fajta, nem is nagyon veszekedtünk még, de a napokban már elkapott ezek miatt a sírás. Egy idő után észre szokta venni, hogy baj van, ilyenkor odajön, próbál vigasztalni, de hiába mondom el neki mi a probléma, nem érti.
Mindeközben az összeköltözést fontolgatjuk, de most őszintén nagyon elbizonytalanodtam, hogy akarok-e így vele élni. Gondolkodtam, hogy esetleg ezt is elmondjam-e neki, de félek, hogy rosszul esne neki.
Volt másnál is hasonló helyzet? Vagy ez ilyen férfi népbetegség? Ennél már csak rosszabb lesz?
22/L, 26/F
Ha van csepp eszed akkor KUKA a. Pasid
De Te össze fogsz költözni vele mert mazochista vagy
Hajra
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!