Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy tehette ezt és hogy fogom túlélni?

Figyelt kérdés

A kérdésem igazából az lenne, hogy mennyi ideig fog ez tartani. Néhány hete összejöttem egy nálam 2 évvel idősebb fiúval (én 18 vagyok) minden nagyon jól alakult. Már a többedik randinkon voltunk tól, amikor úgy vááltunk el este, hogy "majd beszélünk". Aztán nem keresett napokig. Mint kiderült, felhívta a volt barátnője és nem tudta, mi legyen. Persze gondoltam a legjpbb tisztázni, megmondtam neki, hogy ezután csak akkor keressen, ha akar valamit mondani nekem, egyébként hagyjon békén. Durva volt? Én úgy érzem, teljesen jogos a dühöm, hogy amikor végre boldog lennék, belép az életébe az a kis ri.banc mert éppen biztos magányos. Csettint egyet, a srác meg ugrik neki. Átvertek, megaláztak és kihasználtak, és nem tudom miért nem jön nekem soha össze semmi! (Még nem volt barátom soha)

Azóta nem beszéltünk, pedig előtte még sms-eztünk is sokat. Szóval tudja a számomat.

Az, hogy vége nem is kérdés, mert tudom hogy ebből már nem lesz semmi. De mikorra fogom ezt kiheverni? Nagyon szerelmes voltam Belé, mikor leszek túl rajta?


Esetleg ha valakinek van hasonló tapasztalata és elmesélné, örülnék neki!


18/L


2010. szept. 17. 20:19
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Az egyetlen átverés, hogy nem értesített rögtön.
2010. szept. 17. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

"Aztán nem keresett napokig. Mint kiderült, felhívta a volt barátnője és nem tudta, mi legyen."


Valószínűleg azért kezdeményezett veled kapcsolatot, hogy így szerezze vissza az exbarátnőjét. Ugyanis a foglaltság felértékeli a férfiakat, tehát egy elvesztett nő visszahódításának egyik módja az, hogy más nőkkel kell kezdeni. Mondom valószínűleg, mert ez nem 100%.


"belép az életébe az a kis ri.banc mert éppen biztos magányos. Csettint egyet, a srác meg ugrik neki."


Ne moralizálj, nem vagy te még öregasszony, hogy mások erkölcseit bírálgasd. Háborúban és szerelemben nem erkölcs, nem jó és rossz van, hanem vannak győztesek és vesztesek. A barátod exbarátnője jobban tetszik a barátodnak, mint te, ennélfogva ő az erősebb a kettőtök között zajló versenyben. Most akkor vagy úgy döntesz, hogy megpróbálod megnyerni ezt a versenyt, vagy kilépsz a történetből. Harmadik lehetőség nincs.


"Én úgy érzem, teljesen jogos a dühöm"


Ne dühöngj, állítólag egy néhány perces dühroham egy fél napra felborítja az anyagcserét.


"e mikorra fogom ezt kiheverni? Nagyon szerelmes voltam Belé"


Néhány hét alatt kihevered, de ha még ezen a hétvégén megismerkedsz valaki mással, akkor azonnal. Nagyon szerelmes meg nem voltál, az nem egyik pillanatról a másikra alakul ki.

2010. szept. 17. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!