Szakítsak vele, ha nem tudom őt tisztelni, de szerelmes vagyok belé?

4,5 éve vagyunk együtt, a húszas éveink közepén járunk mindketten. Már lassan esedékes lenne az eljegyzés, lehet, hogy ez késztetett a gondolkodásra is. A párom (26F) pincérként dolgozik, én idén fejezem be az orvosit. Hiába szeretem őt, hiába tudom, hogy egy csodálatos lelkű ember, sajnos a kapcsolatunk elejétől ott lappangott bennem, hogy nem vagyok képes felnézni rá. Mégcsak nem is az egyetem hiánya az, ami igazán zavar, de sajnos alapvető műveltségi szakadék van köztünk a párommal - ezt egyébként sokáig magamnak sem akartam bevallani, de már kezd halálra frusztrálni, pedig őszintén, tiszta szívből szeretem. De attól félek, az, hogy nem vagyok képes rá felnézni, pl. amiatt is, hogy még úgy igazán nem ért el semmit az életben, sőt, amivel csak megpróbálkozott, az mind kudarcba fulladt, pénze nincs (szögezzük le, nem vagyok aranyásó, nem akartam sosem, hogy drága dolgokat vegyen nekem), azt is meg kell gondolnunk, hogy beüljünk-e egy kávéra, ezt pedig már a kapcsolatunk elejétől tapasztaltam.. Az ilyen dolgok kiábrándítanak. Meglepetések már nincsenek a kapcsolatunkban. Ráadásul távkapcsolatban élünk, én kolis vagyok, ő a faluban él, ahonnan származom, ha kéthetente egyszer tudunk találkozni, akkor az már sikernek számít.

Annyira jó ember, jószívű, kedves, lelkileg passzolunk. Tényleg ő a lelki társam. Csak nem tudom, hogy ezt az akadályt hogyan tudnám semmissé tenni, hogyan nézzek fel rá. Nem akarok vele szakítani, de már kezdek megőrülni, mert nem tudom, van-e értelme tovább húzni a kapcsolatunkat.

Mit gondoltok, van értelme folytatni vagy szakítsak? Esetleg hogyan beszélhetnék vele erről, hogy ne tiporjam sárba az önbecsülését?

(Kiegészítő infók: olyan családban nőttem fel, ahol a műveltséget nagyra tartották, ő épp ellenkezőleg, a szülei nem fektettek rá hangsúlyt a nevelésben. Úgy érzem, tudat alatt elvárom, hogy "teljesítse" azokat a dolgokat, amiket én is, képes legyen azokra a dolgokra, amikre én is, hogy amit - csúnyán fogalmazva - fel tudok mutatni, azt ő is képes legyen, pláne úgy, hogy én viszont igazodtam hozzá több dologban. Mióta együtt vagyunk, próbáltam volna őt kicsit edukálni, de nem volt rá igazán fogékony, s már kezdek belefáradni amúgy is. Nem akarok az anyukája meg a tanító nénije lenni, egyenlő társként akarok rá tekinteni.)