Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom a szerelmet fenntartani hosszútávon?
Valaki itt a gyakorin írta, hogy "folyton a szerelemben kell égnem, de fenntartani nem tudom". Nos nekem is rá kellett ébrednem, hogy ez a helyzet velem. Korábban egy 6 éves kapcsolatom ment rá erre. A kezdetekben szerelmesnek gondoltam magam és más csajokra rá sem néztem! De tényleg, eszemben sem volt. Majd jött egy törés, valahol 2 év (vagy 1év?) környékén és onnantól csak rosszabb lett. Az utolsó 2 év maga a szenvedés volt, de végül szakítottam. Nem is értette senki, én magam pedig arra fogtam, hogy "ellaposodott" meg "ellenkező irányba fejlődtünk", "én még élni akarok szabadon". Továbbá a végén arra jutottam, hogy ez nem is volt szerelem.
Aztán jött egy új kapcsolat, ami mostanra több éves. Sajnos megint ugyanoda jutottam, hogy inkább egyedül lennék. Pedig ez is egy "szerelemnek indult" és tényleg nagyon odáig voltam érte.
Arra jutottam, hogy menthetetlen vagyok. Egyszerűen ilyen típus vagyok és kész. Most is egy új szerelemre vágynék titokban, de közben már annyira összetörtem belül, hogy ha ennek a kapcsolatomnak vége, akkor több komoly kapcsolat nem kell! Én ilyen vagyok, szükségem van mások társaságára olykor, de a magány nélkül megfulladok egy idő után.
Van itt más is aki hasonló?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#1-es gondoltam én is erre, azonban ahogy írtam az előző kapcsolatom sem lett jobb csak egyre rosszabb. Belül teljesen végem volt. Az érettséget megkérdőjelezném. Idősebb párjaim voltak általában (1-2 évvel) és mások is mondták, hogy érettebb vagyok a korosztályomnál.
Egyszerűen úgy gondolom, hogy aszociális vagyok, akinek azért kellenek a kapcsolatok (baráti, pár) csak ne legyen túl szoros. Olykor hiányoltam, hogy nincsenek komoly barátságaim, máskor pedig én nem tettem érte. Egy idő után mindenki "sok" lett. Nem szerettem megnyílni teljesen és nem mondtam el mindent magamról általában. Párjaimnak igen, de egy idő után ott is titokzatoskodtam. Nem mondtam el mit érzek stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Neked az érzelmi instabilitás kell, ami a pillangos érzést okozza a szerelemnel. Amíg ezt keresed és azzal jössz össze, akivel ezt éled meg, addig soha nem fogsz bele futni a megfelelő személybe.
Ez gyerekkorbol és kotodesi mintákból ered, ha szeretnél rajta dolgozni, mindenképp menj el pszichologushoz, aki segíthet rájönni, hogy mi okozza nálad ezt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Egy kapcsolat akkor válik komollyá mikor elmúlik a rózsaszín köd és megmutatkozik a valódi összetartozás.
Ez az ami nem megy neked,egyenlőre én inkább laza kapcsolatokat javaslok,nem több éveseket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Egy kapcsolat akkor válik komollyá mikor elmúlik a rózsaszín köd és megmutatkozik a valódi összetartozás."
👍👍👍
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!