Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért mondja azt, hogy munka és mesterszak mellett nincsen rám annyi ideje, mintha nem tanulna?
Azt az indokot mondja a pasim, hogy azért nem foglalkozik velem annyit, mivel dolgozik, és mellette tanul. Én elvégeztem egy fokszot, ahol voltak alapszakos tantárgyak, és egyáltalán nem tűnt vészesnek annyira, hogy mással ne tudnék foglalkozni mellette, szóval szerintem ez nem valós indok arra, hogy kevesebbet foglalkozik velem?
Én 20/L Ő 25/F
Egyszeruen zavarod.
Ha nem is az idejében de más elfoglaltságban
Én februárban kezdtem a mesterképzést, egy alapom már van. Én ugyan még nem dolgozom mellette, de a foksz (nem lenézésből) a mester közelében se van.
Nem vészes, főleg ha valakinek megvan a rutin, de nálunk szinte az összes órára kötelező bejárni, gyakorlatorientált a képzés, az órai jelenlét és munka sokat számít, emellett több tárgybóp is minden héten feladat otthonra amit le kell adni (ha úgy tetszik házi), plusz még nagyobb beadandók, prezentációk, projektmunka stb. stb.
Főleg ha vannak nehéz tárgyak, nem olyan könnyű. Nem teljesíthetetlen csak foglalkozni kell vele és komolyabb szinten van mint egy foksz, hiszen feltételez a képzés bizonyos ismereteket, előképzettséget.
Fokszon ez nincs (van több fokszos ismerősöm). Nem nézem le, de pl az alapképzések szivatós tárgyait fokszra nem rakják be, ami ott nehezebb az is módosítva, tömörítve van hogy beleférjen a képzési időbe.
Szóval kétlem hogy a barátod kamuzik.
fokszot nappalin végezted, vagy munka mellett levelezőn?
A mesterfok nehezebb, ez tény, de már van megflelő alaptudása hozzá, ezért választota, szóval nem kell bele szakadnia. Munka mellett ennek ellenére nehéz, időigényes.
Ugyanakkor, az biztos, hogy marad szabadideje, amit rád/veled töltene, csak az zavarja, hogy folyamatosan keresed. Próbáljátok ezt megbeszélni, pl. csak este 8 után írj üzenetet
Jó képzés lehetett, ha a nevét sem tudod leírni rendesen 🤣 először is FOSZK, nem foksz. Másodszor meg borzasztó kimerítő egyszerre egyetemre járni, fizikailag, mellette tanulni, ez ugye mentálisan kimerítő és ott van még mellette a munka, ami mindkettő.
Bár biztos kamu a kérdés, ennyire nem lehet 0 empátiád a párod felé.
Én is munka mellett tanulok mesteren, és tényleg kimerítő. Nem nézem le a FOSZK-ot, mert valóban sok hasznos tárgyat tanultok, amit BSc-n be tudtok számíttatni, de az igazán szivatós tárgyakat azért kihagyják.
Mondjuk az sem mindegy, mit értesz az alatt, hogy "nem foglalkozik velem annyit". Ha heti egy délutánt sem tud rád szánni, az mondjuk tényleg gáz tőle. De ha az a bajod, hogy nem mindennap veled járkál ide-oda, az részedről túlzás.
"egyáltalán nem tűnt vészesnek annyira, hogy mással ne tudnék foglalkozni mellette, szóval szerintem ez nem valós indok"
Mindenki leszarja, hogy szerinted ez egy valós indok vagy sem. Neked az a feladatod, hogy elfogadd, nem pedig az, hogy vitasd.
Ő nem te vagy. Másak a képességei, másak a tanulási rituáléi, máshogy pihen két tanulós szakasz alatt. Ha nem tudod elfogadni, mi a faszt keresel mellette?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!