Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párkapcsolathoz milyen tapasztalat kell?
1/12 anonim válasza:
Összefoglalva: élettapasztalatok.
De főképp az önismeret fontos. Ha ismered magadat, akkor tudod, hogy ki a megfelelő partner a számodra.
2022. ápr. 22. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
Alkalmazkodás, konfliktuskezelés, vitakultúra stb. Persze ha elég intelligens vagy, ezek meglehetnek kapcsolat nélkül is, de egyszerűbb, ha volt már korábban tapasztalatod.
Szerintem amúgy ezek közül az a legnagyobb hátrány, ha mondjuk 25 évesen van az első kapcsolatod, azaz addig senkihez nem kellett alkalmazkodnod, azt csináltál, amit akartál, senki nem szólt érte, aztán egyszer csak jön egy másik fél, akihez már muszáj alkalmazkodni, neked is engedni kell, neki is, ezt meg kell tanulni normálisan kezelni.
28F
2022. ápr. 22. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
Aki sokáig élt magányosan, miután a szülői házból kirepült, annak nagy kihívás a máshoz való tartós alkalmazkodást újra megtanulni. Egészen más tészta találkozgatni valakivel egy-egy randira, vagy akár a hétvégeket is együtt tölteni, és más az, amikor folyamatosan, megszakítás nélkül, szinte mindenben alkalmazkodni kell a másik emberhez. Az együttélés tolerálásának képességét könnyű elfelejteni és ezt az elfelejtett képességet nagyon nehéz újra elsajátítani. Különösen az teszi az egészet nehézzé, hogy a legtöbb társjelölt nem fogja fel, vagy nem tudja elfogadni, hogy ez az újra tanulás rázós és feszültségekkel teli folyamat, és személyesen sértve érzi magát a megkezdett együttélés nehézségei miatt.
2022. ápr. 22. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
Nekem huszonévesen lett először kapcsolatom, szerintem abszolút hülyeség, hogy párkapcsolati tapasztalat kéne. Lásd: azok az emberek, akik évtizedek óta váltogatják a rosszabbnál rosszabb kapcsolataikat. Ezzel a logikával nekik a második-harmadik kapcsolatuknak már szinte tökéletesnek kéne lennie.
A párom előtt 5 évig koliban éltem, félévente-évente cserélődő random szobatársakkal, különösebb problémák nélkül. Természetesen ez után egy percig sem volt probléma a random emberek helyett azzal együtt élni, akit szeretek is. Mondjuk eleve nem olyan ember voltam soha, aki hisztirohamot kap, ha a másik 20 ml helyett 22 ml öblítőt önt a mosógépbe, vagy más márkájú mosogatószert vesz, mint amit szeretek.
Konfliktusokat megoldani párkapcsolaton belül is ugyanúgy kell, mint más emberekkel. Általában nem a kapcsolat az első olyan szituáció egy ember életében, ahom felmerül valami konfliktus.
2022. ápr. 22. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
Igen, ez a lényeg, hogy ahogy haladsz előre a korban, annál rugalmatlanabbá válsz és szereted, hogy az történjen, amit te elképzelsz. A párkapcsolat valódi minőségét pedig a hétköznapi együttélés működése adja meg, nem az hogy randin, buliban vagy nyaraláson milyen extravagáns dolgokat csinálnak. Ha a hétköznapi életben nincs összeillés, akkor hamar kényelmetlenné válik az egész és ezt kell szem előtt tartani, hogy a konfliktuskezelés, értékrend és célok nagyjából hasonlóak legyenek.
2022. ápr. 22. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
Nekem 25 éves leszek lassan, nekem se volt még párkapcsolatom, én érzem, hogy egy korombeli lánynak azért elvárják a tapasztalatot.
Sok lánynál próbálkoztam több 100nál de egyiknek sem kellek. Most meg a tapasztalat hiánya miatt, egyre jobban érzem egyedül maradok.
Amúgy én abban bízok majd 35-40 felett majd gyerekes nők, majd összejönnek velem amikor pótapa kell. Amikor lenyugszanak és kell egy jófiú aki nem hagyja őket ott.
2022. ápr. 22. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
Szerintem semmi.
Konfliktuskezelés? Ne már. Az exem egy MÁSIK EMBER mint a jelenlegi párom, teljesen másképp kell kezelnem a konfliktusokat mint anno.
A többire ugyanezt tudom mondani.
Szerintem ezt azok mondják akik hisznek az általánosításban, pl. "a nők hisztisek" (mind) ---> tanuld meg egynek a hisztijeit kezelni, a többi is ugyanolyan lesz
Csakhogy ez nem így működik.
Azt se értem aki szerint senkihez nem kell alkalmazkodni egy együttélős kapcsolat előtt. A legtöbb embert nem a farkasok nevelik az erdőben mint Mauglit, már a párkapcsolat előtt is van családja, rokonai, barátai, haverjai, iskolatársai, stb. Elég meglepő számomra, hogy (állítólag) vannak emberek akiknek a párjukhoz kell életükben először alkalmazkodniuk.
2022. ápr. 22. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
#7: Egész más ám az, amikor az ember szófogadó gyerekként, lényegében a szülői akaratnak többé-kevésbé alárendelten élt a szülői házban, s nagyon más az, amikor felnőtt emberként, mondjuk 10 év magány után kell újra alkalmazkodni egy társhoz. Az ember ugyanis ez utóbbi esetben már nem alárendelt, és nem is akar az lenni. Ez a helyzet garantáltan "ki engedjen a másiknak" típusú konfliktusokat gerjeszt, amik nagyon nem olyanok ám, mint a szülő-gyerek konfliktusok.
2022. ápr. 22. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
#8
Ha figyelmesen elolvasod amit írtam, akkor láthatod hogy nem csak a szülőket említettem.
2022. ápr. 22. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
#9: Én figyelmesen olvastam el a hozzászólásodat. A rokonokkal, barátokkal, iskolatársakkal stb. átélt alkalmazkodási kényszer azonban mindig időleges és sok esetben erősen opcionális is. Egy kamaszkori barátot különösebb következmények nélkül ejteni lehet, ha idegesítő. S a rokonok is csak látogatáskor jönnek a képbe, pár órára. Ez nagyon messze van attól a helyzettől, hogy valakinek a társaságát és a viselkedését permanensen el kell viselni, és nincs könnyű menekvés vagy megnyugtató ideiglenesség-érzet. A gyerek nem küldheti el a szüleit otthonról, mert éppen haragszik rájuk, vagy a maga ura akar lenni. Éppúgy, mint ahogy a társsal sem teheti ugyanezt meg valaki a szakítás veszélye nélkül. A gyerek-szülő és a társ-társ kapcsolatokban átélt alkalmazkodási kényszer tehát egy nagyságrenddel durvább. De még e kettő között is (ahogy írtam) van különbség, mert a keletkező konfliktusok, amelyeket kezelni kell, nagyon mások. A szülő-gyerek konfliktusokban a szülő kimondhatja a végső szót, míg a társkapcsolatokban a rendszeres egyoldalú engedés alárendeltséghez vezet. Száz éve még rendben volt, hogy a férfi akarata érvényesült. De most nem ez a helyzet, kényszerű egyezkedés van a konfliktusokban, ami dögnehéz annak, akinek ebben nincs gyakorlata, mert a szülei mindig felette döntöttek. Az efféle konfliktus-feloldó, kompromisszum-kereső készségeket az ember másféle emberi kapcsolataiból gyakran egyáltalán nem vagy csak alig tudja elsajátítani. Különösen az, aki mondjuk 5-10 évet egyedül élt, miután a szülői házból elkerült, meglehetősen nagy kihívást vesz a saját vállára, ha hirtelen egy társat a lakásába fogad.
2022. ápr. 22. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések:
válasza:
válasza: