Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan reagálnátok erre a helyzetre? Megérne egy szakítást?
Mielőtt a barátommal összejöttünk volna, azelőtt 1 héttel beudvarolt egy konditermes pultos csajnak. Azonban a csaj lekoptatta csúnyán, mert visszament az exéhez.
Vagyis azt hittem lerázta, mert később a nő bocsánatot kért a viselkedésért, majd elkezdtek messengeren írkálni több témáról is, lelkizgettek egymásnak. Meg ugye hónapok óta ott dolgozik, és a barátom minden másnap kondizik, elég gyakran találkoznak, és beszélgetésbe elegyednek.
Még a kapcsolat elején a barátom mondogatta, hogy majd ennek a csajnak bemutat (meg a csajnak is olyan üzeneteket írt, h “alig várom, h gyere máár kocsmázni”), csak ugye akkor még fogalmam sem volt, hogy 1-2 hétnek ezelőtt neki csapta a szelet. Meg aztán rosszul esett, hogy ennek a csajnak a barátjàt elverte valami játékban, és dicsekedett az egész társaságnak, miközben én ott gubbasztottam mellette.
Megkértem szépen többször is, hogy ne társalogjon vele, mert rosszul esik, hogy fel akarta szedni pont előttem(meg többet is akart vele). De nem hallgatott rám, sőt utólag azt is megtudtam, hogy volt olyan alkalom, mikor együtt edzettek, csak elhallgatta előlem.
Az utóbbi időben sokat veszekszek miatta, mert hihetetlenül frusztrál a csaj jelenléte a barátom életében, de az utóbbi időben folyamatosan azt mondja, hogy ő a barátságait nem fogja egy kapcsolat miatt megszakítani.
Komolyan??? Meg akarta dugni a csajt, de mivel nem sikerült neki, ezért tovább társalognak, és most már kb felsőbbrendűnek számít a lány velem szemben, mivel ő a barátjának tartja, és nem akarja a barátságait feladni.
Azzal nem is lenne gond, ha pl egy 2 éves barátság lenne, mert akkor megértem, hogy fontosabb a barátság neki, de ezt a csajt kb azóta ismeri, mint engem, és csakis azért vagyunk együtt, mert ez a lány lekoptatta fél éve…
Ti tolerálnàtok ezt a kapcsolatot? Mit tegyek? Én reagálom túl az egészet?
Végül is mindenki olyan társat szeretne aki hallgat rá és akinek ő a legfontosabb. Szóval érthető.
Gondold át mennyit jelet neked ez a férfi!
Az se jó ha utána meg próbál visszaszerezni és elnyomja egy darabig az önző énjét.
Gondolj bele, mi van, ha egyszer a csaj mégis meggondolja magát. Már így is fontosabb a barátodnak nálad, ha a lány beadná a derekát, utánad se nézne.
Sajnálom az egészet, én a helyedben nem várnám ki ezt, ahogy az első írta, baromi megalázó lehet.
Mindig az elerhetetlen kell nekik.
En simán pasiznék mellette,aztán offolnám.
Lehetoleg azzal jönnék össze, aki őt veri meg a játékban;) ez de nagy lenne!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!