Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párommal ellentétes a politikai nézetünk. Szakítanunk kellene?
Sziasztok!
A barátom és köztem eddig is vitaforrás volt a politika, a választás.
Megkértem többször is, hogy ne hozza fel, mert én nem szeretnék róla beszélni. Mindig megígérte, hogy rendben, nem beszélünk róla, de állandóan meg akar téríteni.
Én a Fideszre szavaztam, ő az ellenzékre. Megértem, hogyha mások nem úgy gondolkodnak, mint én, vagy másra szavaznak, de ő egyszerűen nem tudja elfogadni, és frusztrál, hogy egyszerűen megkérdezi a véleményem, és hiába nem akarok beszélni róla, nem hagy békén, aztán ha meg elmondom, akkor meg folytatja, hogy de ne arra szavazzak etc.
És nekem nem is azzal van bajom, hogy másra szavazunk,( mindenkinek magánügye, én nem is beszélnék róla legszívesebben) hanem hogy mindig megígéri, hogy nem beszélünk róla, majd beszél olyannal, akit szintén érdekel, de sosem tartja be.
Régebben is volt olyan vita, ami csak azért szűnt meg, mert a vitaforrás elköltözött tőlünk, de míg ott volt, akkor is mindig megígért mindent, de sosem tartotta be.
Szerintetek, ha különbözik a világnézetünk és nem tudunk minden problémát megbeszélni, vagy szőnyeg alá söpörni( hiszen a politika mindig az életünk része lesz, nem lehet "elköltöztetni"), akkor egyszerűbb lenne, ha szakítanánk, mert csak kiidegeljük egymást?
Én pl. Hé Arnold maratont tartottam, mennyi metafora és komplex mentális betegség tűnt elő belőle...
Most meg hallgatom ezt a videót és szétröhögöm magam a bizarr akcentuson. https://www.youtube.com/watch?v=0km6sEJczkI "déngerúúúsz"
#39:
Én most makrélásat is vettem. Kíváncsi leszek.🤔 De ezt mihez eszed pontosan? Zöldségből pl mi dukálna mellé az alap paprika/paradicsomon felül?
#40:
Én azt reggel szoktam. Megszoktam, hogy akkor ment a Disney-n gyerekként.🤣
Elalváshoz ilyen Frakkot, meg Magyar Népmeséket szoktam. Néha régi Cartoon Network-ös sorozatokat is.^^
#41:
Adddddrenalin rush. Imádom.🤣
42.
Frakk jó választás, Lukrécia stílusa mindig "üt".
Szerintem nincs itt semmi gond, mind a ketten voltatok szavazni, nagy különbség nem lehet. :D
Egyébként én eleve nem értem, hogy mit hisznek itt sokan... A zsákfalvakban élők, szegénységi küszöbön tengődők nagy része soha nem is hallott más pártról, csak a fideszről. :D Hogyne lett volna megint 2/3... :D
49.
Ne hallott volna más pártról? Csak a kormánymádia állandóan nyomja az összefosás ballépéseit (amiből jó sok van), így annak létezéséről biztosan tud mindenki.
Az, hogy vidéken mindenki utálja őket, az már az összefosás viselkedésének logikus következménye, nem kellene sértegetni, lenézni, fikázni a vidéken élőket, határon túliakat, illetve dédelgetni a romákat stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!