Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A férjem lusta és trehány, mit tudnék kezdeni vele, hogy megváltozzon?
Figyelt kérdés
34 hetes veszélyeztetett terhes vagyok, a férjem pedig úgy csinál, mintha vendégségben lenne itthon. Azóta lett ennyire “súlyos” a helyzet, amióta a saját lakásunkban élünk, az albérletben még ő is takarított. (Azaz 3-4 hónapja) A ruháit a földön hagyja, ha főz valamit, akkor a konyha kész káosz, ami persze rám fog várni. Egyszer sem fordult elő, hogy magától nekiállt volna takarítani, csak ha már szólok miatta. Az is általában este 10-kor jut eszébe, hogy akkor felporszívózik, de panelban lakunk… 🤦🏻♀️ Amíg nem volt nagy hasam, heti 1x kitakarítottam az egész lakást, de most már nem tudok hajolgatni, meg nem is szabad. Valakinek sikerült rávenni a párját, hogy többet segítsen? Ha itt lesz a baba, ennyi időm se lesz, mint most van, és így is ég az arcomról a bőr, amikor a sógornőm vagy anyukám jön át segíteni, mert látják, hogy csak magamra számíthatok.2022. ápr. 3. 12:23
1/9 anonim válasza:
Anyósoddal, sógornőddel együtt parancsoljatok rá!
25f
2/9 anonim válasza:
Sajna ebből csak örökös vita lesz.Ha meglesz a baba megugyan sem fogja csinálni, azzal a felkiáltással, hogy te csak otthon vagy egész nap.
3/9 anonim válasza:
Ha már a szavak semmit nem érnek akkor majd a tettek fognak. Ha ledobálja a ruháit, átlépem, nem mosom ki. Ha több mint 1 hétig ott hever akkor kidobnám a kukába. A takarítást ha rászólsz akkor legalább megcsinálja normálisan? Mert ebben az esetben én rendszeresen emlékeztetném rá. Sajnos elég sok férfi szelektív memóriával rendelkezik, illetve ami neked már szemet szúr, ő abban még vígan elvan.
4/9 anonim válasza:
Ne is várj változást, míg megcsinálod helyette. Én a helyedbe hagynám a mosatlant és a ruhákat is a földön. Majd ha nincs tiszta alsója, meg tiszta pohara akkor észbe kap.
5/9 anonim válasza:
Szólj rá akkor, ha úgy megcsinálja.
#3-hoz csatlakozom, valószínűleg ami téged zavar, az neki nem üti meg az ingerküszöbét. Ha szólás után megcsinálja, szerintem az már teljesen jó.
6/9 A kérdező kommentje:
Ha szólok neki, akkor kb a lakás felét megcsinálja normálisan, majd “elfáradtam, később befejezem” felkiáltással a másik fele sosem lesz kitakarítva, ha rajta múlik. Csak unom, hogy mindig szólni kell, így könnyű azt mondani rám, hogy házi sárkány vagyok…
2022. ápr. 3. 13:07
7/9 anonim válasza:
Nálunk is ez a helyzet, szólnom kell sokmindenért. Én már beletörődtem.
Esetleg fektessetek le szabályokat, pl senki nem hagyhatja szanaszét a ruháit, legkésőbb nap végén mindent el kell pakolni. Gondolom, ebbe belemegy a férjed, mert nem egy elvetemült kérés. Aztán ha erre a megállapodásra figyelmezteted, az már nem házisárkánykodás.
8/9 anonim válasza:
Nem akarok vészmadárkodni, de ha meglesz a baba, ez csak rosszabb lesz. Mert hát úgyis otthon vagy, ráérsz... Akinek magától nincs igénye a rendre, tiszta környezetre azt nem tudod megváltoztatni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!