Szerintetek mit kéne tennem? Menthető még a párkapcsolat?

A barátommal már majdnem 3 éve együtt vagyunk. Mindkettem egyetemre járunk, ő dolgozik is már. Az elmúlt pár napban egy elég komoly beszélgetésünk volt, amiben elmondta nekem, hogy az elmúlt 2 hónapban úgy érzi, hogy elég sok vitánk volt és neki ez kezd sok lenni. Kifejtette, hogy ő fáradt és kimerült az egyetem és a munka mellett, ezért nem tud annyi időt szakítani rám, mint amennyit én igényelnék. Heti kétszer szoktunk találkozni és együtt aludni mostanában, régebben ez sokkal többször volt így. Mondta, hogy megfordult a fejében a szakítás gondolata, de nem tud velem szakítani, mert soha senkitől nem kapott még ennyi törődést és szeretet, mint tőlem, ő nagyon szerelmes belém. Ugyanakkor azt is mondta, hogy pesszimista azzal kapcsolatban, hogy fog e bármk féle változás történni a problémákkal kapcsokatban. Az alábbi problémákat hozta fel:

1) édesanyukám sokszor romboló kritikákkal áraszt el engem (pl. Téged soha senki nem fog szeretni és elviselni stb.) És hogy én ezt magamra veszem, erre megoldásképpen csak azt tudtam mondani, hogy mivel járok már egy jó ideje pszichológushoz ezen én dolgozom, 90%-át kiszűrőm annak, amit mond, de próbálok ezen folyamatosan változtatni és szerintem elég jó úton haladok felé.

2) túl sok időt szeretnék vele együtt tölteni és ő nem tud többet. Erre egyébként megoldás képpen azt találtuk ki, hogy minden vasárnap előre megbeszéljük, hogy kinek hogyan alakul a hete és fixen 2x együtt alszunk, 2 hetente elmegyünk randizni.

3) felmerült a házasság, mint téma olyan december környékén, azt mondta, hogy ő nen tudja akar e házasodni, amin nagyon meglepődtem, hiszen előtte nagyjából minden nap meghallgattam tőle, hogy egy nap a felesége leszek stb stb. Azt mondta, úgy érzi hogy én ezen nem tudok túllépni. Sokat beszélgettem a pszichológusommal erről és arra a döntésre jutottam, higy én ezzel együtt tudok élni, hiszen elmondta ott is és mindig is hogy ő szeret engem, szerelmes belém és nem ellenem irányul a dolog, szimplán csak nem áll rá készen, úgy ahigyan egyébként én sem.

Továbbá felhozta, hogy szerinte nem tud a kapcsolatunk fejlődni, ez alatt azt érti, hogy én nem tudok alkalmazkodni ahhoz, hogy neki nincs rám ideje, ezt őszintén nem igazán értem. A későbbiekben kiderült, hogy apukája pont ugyanezekkel traktálja minden nap a barátomat, hiszen ő is még otthon lakik, ezt egyébként egy közös ismerősünktöl tudom, akinek a barátom apukája állandóan a mi kapcsolatunkról panaszkodik.

Én kicsit úgy érzem, hogy egyébként nem lenne semmi problémánk, ha a szüleink nem nehezítenék meg ennyire a dolgokat. Én egyébként nagyom szeretem ezt a srácot, végeredményképpen arra jutottunk, hogy szeretnénk együtt maradni. Nektek mi a véleményetek? Mit kéne tennem? Menthető még a dolog? Tudnátok tippeket adni nekem?