Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom nem akar dolgozni mit tegyek?
Több mint fél éve vagyok már együtt vele. Jövőre kezd el egyetemre járni. Mivel, hogy az érettségit rég megcsinálta. Illetve van egy informatikus és egy pincér szakmája is. Természetes a második szakmáját már online csinálta meg és ez alatt az idő alatt sem dolgozott normálisan. Amikor pedig karantén volt. Csak mazsek melót végez azóta is. És most ősszel-télen elvileg már azt sem tudott intézni. 1-2 hólapátolást akkor amikor volt hó. 2020 tavaszán akart menni. De sehol nem volt munka. Májusban és Júniusban dolgozott. Illetve Októberben a bezárások előtt is elválalt 2 hét melót. Nem őszi szünetben. De utána Decemberben elkezdett itt-ott maszekolgatni. És azóta is csak azt csinálja. És mostanában már egyre ritkábban Most pedig idén elkezdhette volna az egyetemet. Történészeti szak. Sajnos nem volt olyan jó tanuló, hogy ő is jöhessen ide a BGE-re. De a lényeg, hogy nem akar most szeptemberig csinálni semmit. A pénzét főleg azt amit akkor összeszdett mikor azt a 2 hónapot ledolgozta. Abból a pénzből is vagy 80-90 ezret olyan dolgokra költött aminek nem volt semmi értelme. Meg olyat csinált, hogy IPhone 11-ről képes volt 12 Pro-ra váltani. Nagyon megérte :D. És nem rég ezt szépen megemlítettem neki. De ő először azzal jött, hogy penzehes vagyok másrészt azzal jött, hogy ő nem azért van velem együtt. Tehát nem azért visel el egy 21 éves lányt első barátnőjének, hogy az dirigáljon neki. Ha már vele vagyok akkor adjam is meg neki teljesen azt párkapcsolat ügyileg amit 5 éve adtam volna. És ne kössek hozzá elvárásokat a kora miatt ami csak egy szám. Főleg elmondot nekem most sok mindent, hogy a karantén miatt meg más egyéb dolgok miatt nincs most idén lelkiállapota dolgozni. Mivel ráadásul sok mindent bekell pótolnia. Persze már öltözni is minél előbb szeretne. Itt vannak olyan dolgok. Amiket talán meg is értek. Azt is mondta utána, hogy nem vagyok a felesége. Tehát nincs közöm ahhoz, hogy szülei pénzét mire költi. Vagy éppen a sajátját mire? Ha élősködő lenne akkor sem. De nem az mivel amikor kari volt akkor volt pénzük. De mégis elment maszekolni. Bár azt az unalom miatt is csinálta. Az mondjuk igaz, hogy a szüleivel főleg az apjával nincsenek olyan jóba. Mert minden hónapban legalább egyszer tar részegek. Meg minden héten ittasak. És néha agresszívak is. Na meg azt is megemlíti, hogy én sosem kéri, hogy fizessek neki bármit is. Ebben viszont biztos, hogy igazat mond. Tényleg maximum annyit kér amennyit ő ad nekem. Ez egy párkapcsolatban mondjuk normális. De sajnos ritkán volt olyan, hogy saját pénzéből vett volna nekem valamit. Mármint amikor dolgozott akkor abból a pénzből is fizetett amikor vett nekem valamit. Ha meglesz az egyetem neki akkor elvileg Kanadába Vancouverban szeretne majd élni. Nem tudom, hogy még érdemes e előre tervezni a jövőt főleg vele. És azt mondta, hogy ne foglalkozzak a koraval mert most ez az 1,5 év alatt nem tudott sokat fejlődni. Tehát akármennyi idős lenne most csak akkor tudna dolgozni. Ha már a szülei nem adnának neki pénzt vagy külön élne. Na meg elvileg a természetét is változtatta negatív irányba ez az 1,5 év. Nekem ez más mert nagy városban lakok. Ő meg egy olyan helyen amihez legközelebb 40 km-re van olyan város ahol laknak 30+ ezren. Tőlem 80 km lakik. És azt akarja, hogy legyek full olyan mint covid előtt. Nekem max csak a bulikat kellet hiányolom. Lényeg ha akkor is tudtam volna róla azt a dolgot, hogy nem stabil érzelmileg. Meg, hogy rossz a lelkiállapota bizonyos dolgok miatt. Biztosan nem jöttem volna össze ilyen pasival. Még akkor sem amikor van köztük 1-2 ok ami tényleg rossz lehetett a gyermekkorában. Elvileg pont azért nem mert mondani semmit, hogy ne utasítsam vissza. És van valami amit még mindig elakar mondani de nem mer, mert fél, hogyha jó indulatból is de abba is belekötök. Elvileg ez volt az életében a legroszsbb dolog ami vele történt gyerek korában. Mert nekem tényleg a magabiztos fiú kell . Elvileg már 2019-ben melózgatott de akkor is inkább ilyen maszekolások voltak nyáron. De én már 18 évesen is voltam nyári melón. És jelenleg én járok egyetemre is, hétvégén pedig dolgozok is. Bár én olyan munkahelyen amit imádok. De nekem is lehetne rossz munkám is. Mégis megmutatom mindenkinek, hogy valamire való vagyok. Neki még jogsija sincs meg. Néha én megyek le hozzá. Bár ő is eljön hozzám tömegkozlekedéssel amikor csak tud. Tehát a távolság ellenére is eléggé gyakran találkozunk. Akkor most mit tegyek hagyjam rá. Vagy zaklassam tovább esetleg szakítsak.
22/L 24 lassan 25/F
Nem olvastam végig, feladtam én is.
Kétszer annyi idős vagyok, mint te, és annyi ideje a férjemmel, mint amióta te a világon vagy.
Soha, egyszer sem szóltam bele, hogy mit tanuljon vagy mit dolgozzon. Ez az ő élete, az ő döntése, és ku.rvára semmi közöm hozzá.
Annyit tudsz tenni, hogy eleve össze se jössz egy léhűtővel, akit ba.szogatni kell, hogy dolgozzon. A büfé-ruhatáros diplomájával se fog dolgozni. Utána arra fog hivatkozni, hogy menne dolgozni, de sajnos nem talál munkát. 45 évesen is eltartja valaki. Vagy te, vagy a szülei.
Feleslegesen szekálod, legfeljebb rádun és kidob, vagy megcsal, amiert persze te leszel a hibás, mert mindig bántottad.
Ha neked ez fontos szempont, akkor állj össze olyan fiúval, aki szorgalmas, gondol a jövőjére, és tud bánni a pénzzel. Valaki vagy ilyen, vagy nem. Nem lehet rajta változtatni.
A karrier magánügy. Akinek fontos vagy, az érted IS fogja építeni, később az mozgatja, hogy a családnak a legjobb legyen. Bízd rá. Ha nem megy, mert nem látod a potenciált, nincs szorgalma, akkor hagyd ott. Idomítani a kutyát szokás.
Azt meg erősen remélem, hogy önköltségesen tanultok, és nem az én adómból. Szánalmas, hogy ma már mindenkit felvesznek felsőoktatásba, és ezért nem ér ma többet a diploma, mint régen az érettségi. Ma már csak beugró az irodai csicskamunkákhoz.
hát igen, a történészekre nagy igény van. pont most nyitottak egy történész gyárat kanadában! jó amúgy a történészet, ha érdekli. de ne arra építse a megélhetését. valami exceles munkához biztos elég beugrónak.
miért vagy vele? hány évet akarsz elvesztegetni, amig összeszedi magát? már ha...
21 évesen már csomót csúsztam az egyetemmel. végül nem is fejeztem be. de olyan területen voltam, ami diploma nélkül is hiányszakma. most jócskán a "ksh" kamu átlag feletti a bérem.
#14 A férfi alatt mit értesz olyan 30+os vagy körüli faszit. Aki mondjuk már fix, hogy dolgozik rendszeresen ha depresszióba esik akkor is? És akiről már eleve tudom, hogy fog is dolgozni?
#12 Te azt mondod, hogy az én hibám, hogy nem olyan palit kerestem akiről tudom, hogy tényleg keményen nyomja. Meg, hogy 22 éves “tiniként” nem kéne dumálnom egy 25 évesnek aki még igazából szerintem mindig tini. És igen sajnos valóban azért nem fogom kidobni. Mert az az én hibám, hogy össze jöttem vele. Akkor ha már egy munkanélküli pasit választottam párnak lehet, hogy nekem kéne valóban változtatnom?
Egyébként meg igazából lehet én még mindig tisztában látok mint az itt válaszolók többsége. Mert tudom, hogy lehet belőle valami. Csak az a baj, hogy húzza, halasztja. És én még most is úgy gondolom, hogy ennyi idősen már valamit mutatnia kell. Még akkor is ha bízok benne, hogy valami lesz belőle.
Bírom az ilyen embereket.
Eleve tudja, hogy milyen választ akar kapni, és elutasít minden olyan választ, ami nem tetszik.
Ebben az a jó, hogy a te életed, és úgy toszod el a lusta, semmirekellő pasid mellett, ahogy akarod. Legalább addig se fenyegeti a normális nőket az a veszély, hogy összejönnek vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!