Hogy mernek 30 as, 40 es nők huszonéveseknek szülni, én meg a 30-40 éves barátomnak se mernék?

Úgy, hogy nem neki szültem, hanem tőle.

Óriási a különbség!

Tudom, hogy akár egyedül is maradhatok a gyerekekkel, megint, de ez nem tragédia, hanem egy állapot. Van olyan stabil az egzisztenciám, hogy ez a része ne érdekeljen.

A párkapcsolati részre meg annyit, hogy most sokkal tapasztaltabb vagyok, mint mikor először házasodtam. Tanultam a hibámból, tudom, hogy mire van szükségem. Az első házasságom se értékelem kudarcként, azért mégis csak volt 12 szép évünk együtt. Azt se tudom mondani, hogy az exem ilyen-olyan rohadék, mert azért elsőre is megnéztem, hogy kivel kezdek.

A második házasságom jobban működik. Jobban össze is illünk. Sok mindent okosabban csinálok, mint 22 évesen. Sok mindenben jobb is vagyok: házimunka, főzés, karrier, szervezés, autóvezetés, sőt a szex is.

És de, a második férjem simán rommá kefél, miközben húzza a hajam, vagy leszorít az ágyra. Különben sose lett volna a férjem.

Azt is tudom, hogy semmi se tart örökké. Lehet, hogy egyszer elválunk. De azt is tudom, hogy újra tovább tudok lépni, erősebben, mint előtte. Nem azért vagyunk együtt, mert egyedül nem boldogulok.

ez egyenes beszéd volt 12es.

ritka az ilyen nőktől, mert még név nélkül is csak a kamut meg a képmutatást tudják írni általában.

Amúgy valóban. Nagyjából két opció játszik elvált anyaként.

1. Anyut önmaga érdekli minden másra sza rik, ezért egy proli is jó, ha az rendesen megdugja. Le van sza rva, hogy a gyereke 1 szobás albérletben csövesként nő fel a kertes ház és gyerekszoba után. De neki jó így, mert új fa sz jár a pinájában és ez izgi.

2. Anyu kompromisszumot köt és olyan társat választ aki béta, de a gyermeke és az ő jövőjét biztosítja.

Furcsa barátnak hívni egy 30-40 éves férfit.

Nem a tiniknél szokás ez? Már nem kötözködni akarok, csak érdekes.

Értem, te nem akarsz gyereket, fontosabb, hogy mindig legyen pasid. Nincs ezzel probléma. Én kb.az egész életem szingliként töltöttem, mert csak akkor vagyok kapcsolatban, ha az illetővel tényleg leélném az életem. Soha nem "kerestem" társat. Így aztán baromira nem érdekelne, hogy gyerekkel mennyire lennék kelendő. Akit viszont szeretek, attól akarok gyereket. Ha végetér a kapcsolat, 2 lehetőség van. Vagy nem voltam már boldog, tehát nem szomorkodom a gyerek előtt, örülök, hogy vége. Vagy szeretem még, de akkor meg milliószor jobb, hogy ott van a gyerekem, aki "belőlünk van" és látom őt benne, mintha a nagy semmi maradna utána. Ettől még nem kell állandóan a gyerek előtt siratni. Ráadásul, ha a fiatal szerelmem gyereket akar, akkor egyértelmű, hogy nem maradnánk együtt, ha én már nem szülök. (Jogosan hagyna el, ezzel nincs mit tenni.) Szóval ja, választhatnám azt is, hogy se szerelem, se gyerek. De miért tenném, amikor én mindkettőt szeretem? Tök máshogy gondolkodunk, valószínűleg azok a nők is, akikről írsz. Hát ezért.

#5