Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek megmenthető ez a párkapcsolat vagy jobb lenne túllépni rajta?
A barátnőmet másfél-két éve ismertem meg. Akkor ő 25 volt, én 26. Szerény, visszafogott lánynak tűnt. Viszonylag az ismerkedésünk is sokáig, 3-4 hónapig tartott. Miután összejöttünk, további 3-4 hónap eltelt, mire lefeküdtünk. A szülei szigorúbban nevelték, nagyon fontos volt a tanulás, így 25 évesen én vettem el a szüzességét.Valójában minden probléma ekkor kezdődött.
Korábban már több lánnyal is voltam, de ennyire aktívan senki sem élte meg az együttléteinket. Beszélgettünk is erről. Elmondása szerint hosszú ideig elfojtotta a szexualitását, s most valahogy kitört belőle.
Korábban is divatosabban öltözött, de egy idő után elkezdett nagyon kihívó ruhadarabokat felvenni. El is ment egy aktfotózásra (nem pornográf), ahol harisnyás, magassarkús, alsóneműs képeket készítettek róla. Meg is osztotta az instagramján.
Egy ideje beszélgettünk már az édes hármas ötletéről. Abban állapodtunk meg, hogy benne van egy két lány-egy fiú felállásban, ha kipróbáljuk a két fiú-egy lány formációt is. Szilveszter után egy konditermes barátnőjét áthívtuk hozzám. Szeretkezés közben lesmárolta a lányt. Másnap beszélgettünk az előző napi eseményekről. Azt mondja, hogy már egy ideje sejtette, hogy biszexuális. Mivel megígértem, hogy két fiú-egy lány felállás is szóba jöhet, így tegnap belevágtunk egy ilyen jellegű kalandba is. Egy kérésem volt, hogy ismeretlen legyen a harmadik személy. Nekem azt mondta, hogy Tinderen ismerkedett meg a pasival, azonban az aktus után elszólta magát a srác, hogy a konditeremből ismerik egymást már egy ideje. Egyik barátommal, aki ugyanabba a konditerembe jár edzeni, beszélgettem az esetről. Korábban nem akarta elmondani nekem, de egy harmadik pasival szeretkezett a barátnőm a konditerem illemhelyiségében. Úgy érzem, hogy érdemes lenne véget vetni ennek az egész kapcsolatnak.
Igen, a kapcsolatnak vége, hacsak nem maradtok nyitottban. A barátnőd most elkezdi felfedezni a szexet, mivel relatív későn kezdte el, ezért most egy ideig ő nem lesz monogám kapcsolatra képes.
Meg amúgy is megcsalt, innentől kezdve a bizalom oda.
Minek kellett az édes hármas??
Hát te csináltál belőle k... Már elnézést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!