Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megmenthető még ez a kapcsolat?
8 év és egy 5 éves gyerek után mondtam idén azt, hogy elég volt. A munkája (ami a hobbija is) az első számára és az utóbbi 2 évben alig volt közös programunk, szinte mindenhova ketten mentünk a gyerekkel, soha még nyaralni sem voltunk hármasban. Többször jeleztem, hogy így nem jó és nem tesz boldoggá ez a helyzet, de csak üres ígéreteket kaptam.
Szerencsére meg tudom tenni, hogy veszek lakást és szépen különválnak útjaink.
"de ha felhozom neki, hogy lehet jobb lenne külön akkor kiakad meg azt mondja a gyerek nála lesz."
Ès simán rávágnám, hogy de jó, legalább tudok vèfre dolgozni, meg szusszani is lesz időm. Èa innentől kezdve felejtse el, hogy ő dolgozó ember, ès jár a kikapcsolódás. Reggel oviba kell vinni a gyereket, dèlutan èrte menni, után vele lenni, mosni, főzni, takarítani, bevásárolni rá, törődni vele stb. Nem tud lelèpni haverozni meg hereverèlni. Szóval hajrá!
5-ös vagyok
Azt gondolom, hogy amikor az ilyen férfiak elkezdenek a gyerek "elvételével" fenyegetőzni, azt ritkán kell komolyan venni. Ha eddig nem vette ki a részét a teendőkből és állandóan a munkájával van elfoglalva, akkor szerinted majd ő fog a jövőben minden dolgot menedzselni a gyerkőccel kapcsolatban (reggel/délután cipelés, betegség esetén otthon maradás, szülői értekezletek stb.)???
#8, igen, pontosan erre akartam utalni a 6-os válaszomban. Ez csak üres fenyegetőzès, semmi más. Már most sem foglalkozik vele, mègis hogy tudná akkor egyedül megoldani a nevelèsèt? Ha tènyleg sor fog kerülni a szètválásra, biztos lehetsz benne, hogy nem fog harcolni a gyerekèrt. Ès egy ilyen válasszal amit tegnap írtam, ki is iktathatod ezt a vesszőparipáját.
Amúgy meg azt ajánlom, ha most hirtelen nem is tudsz lèpni, akkor is kèszülj rá. Keress munkát, èpítsd az èleted, keress a lehetősègeket,törekedj arra, hogy ki tudja lèpni ebből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!