Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Valóban szemétség elhagyni, mivel kvázi neki köszönhetem az életem, vagy igaza van a barátnőmnek abban, hogy ez bántalmazás, amit csinál?
A történetünk: Amikor összejöttem a párommal, egy 0 voltam. 22 voltam, és hiába volt diplomám, kb. kitörölhettem volna, nem volt munkám. Ő vállalkozásba kezdett, ami pár év alatt nagyon bejött neki, végül ő adott nekem munkát. Ő fizette ki a nyelvtanfolyamot, aminek segítségével nyelvvizsgám lett, posztgraduális képzést is fizetett nekem. Ő segített abban is, hogy a szorongásaim ellenére ki merjek mozdulni. Fogaim rendbetételében, alakformálásban is segített, meg amikor a nagybátyám halálos beteg volt, akkor ő keresett neki magán hospice intézményt és ő intézte el protekcióval, hogy bekerülhessen.
Már 8 éve vagyunk együtt, és már normális felnőttnek érzem magam.
Viszont, jön a következő probléma: Már nem szeretem a páromat. Maximum barátként tisztelem, de már minden idegesít benne, már a csámcsogása, beszédje is, egyszerűen azt érzem, nem szeretnék vele lenni. Egyáltalán nem vonz szexuálisan sem, már vagy 2 éve nem volt orgazmusom. Minden létező módon próbáltam jelezni és megoldani, de nem megy, mert ott a probléma, hogy semmit nem érzek iránta. Az sem segít, ha "randizunk", kimozdulunk, az sem, ha elmegyünk nyaralni.
Ráadásul olyan irányba fejlődött szét a világnézetünk, hogy bizonyos véleményeitől épphogy az idegroham nem kap el.
Ezeket finoman megpendítettem neki, és nem érdekelte, hogy érzem magam, csak azzal jött, hogy ha elhagyom, az nem lesz nekem egyszerű és erről ő fog tenni, mert igazságtalan, hogy ő embert faragott belőlem, én meg hálátlan vagyok és faképnél hagyom. Neki megfelel a kapcsolat, ő soha nem vert, nem kiabált, nem szenvedélybeteg és minden, tényleg mindent megadott nekem, akkor én mégis mit gondolok, hogy lelépnék a semmiért.
Ez úgy fél éve volt, kvázi meg is győzött, egy ideig magam is meggyőztem, hogy soha többé ilyen normális, rendes pasit nem találok, de aztán megint csak szenvedek.
Egyetlen egy barátnőmnek elmondtam kendőzetlenül a dolgokat, ő pedig teljesen felháborodott, azt mondta, hogy érzelmileg bántalmaz a párom, anyagi és érzelmi függésben akar tartani és tojik rá, hogy én hogy érzem magam, a lényeg, hogy el ne merjek menni. Szerinte amit mondott, amikor felhoztam a témát, fenyegetéssel ér fel.
Meglepett, hogy ezt mondja, szöget is ütött a fejembe, de ugyanakkor attól tartok, ő elfogult, mert sok tapasztalata nincs 33 éves szingliként úgy, hogy a leghosszabb kapcsolata 2 év volt, ráadásul önkénteskedni is szokott bántalmazott nőkkel foglalkozó alapítványoknál, szóval benne van a pakliban, hogy már mindenhová ezt vizionálja.
Esetleg mégis igaza lehet, vagy inkább az az igazság, hogy egy idő után minden kapcsolat kihűl, de ha tényleg ennyit köszönhet az ember a másiknak, akkor megérdemli a hűséget?
Hallgatlak, mi lenne a nem gusztustalan. Igazából, bárhogy lépek le, már gusztustalannak számít, merthogy ő "kikupált", ezért tartozom szerinte neki azzal, hogy vele maradjak.
Amúgy nem így szándékozom lelépni, én a szemébe fogom mondani.
Valójában, mivel hivatalosan is az alkalmazottja vagyok, az lenne a korrekt, ha lelépnék egy albérletbe most azonnal, és felmondanék nála, és megkapnám a 60 napos felmondási időt, mint minden más alkalmazottja.
A párod egy emberi hulladék.
Önző. Magának akar, semmibe véve, higy te is egy tudatos, érző, élőlémy vagy.
Ez amit mondott, brutális bántalmazás.
Arról már nem is beszélve, hogy a való világról fingja sincs. Ha valóban embert faragott volna belőled, meg egyszer magából, akkor most izzana a szerelem.
Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!