Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megoldható a probléma vagy érdemes lenne továbbállni?
A barátommal lassan két éve vagyunk együtt. Ő lassan 30 én 23 vagyok. Döcögősen indult a kapcsolatunk, de az idővel nagyon megszerettük egymást, most pedig együtt élünk.
Az elmúlt pár hónap nehéz volt, mivel nyár közepén elvesztette a munkáját és csak októberben talált újra munkát, ezért mondhatni én voltam aki fenntartotta mind a kettőnket, de megértettem, nem bántottam miatta.
Amióta azonban munkája lett folyamatosan szórja a pénzt, amivel talán még nem is lenne probléma, mert nyilván az övé, ő dolgozott meg érte.
Ami inkább zavar, hogy egy árva köszönömöt nem kaptam azért, hogy abban a durván 3 hónapban mindenét fizettem.
Az ajándék a szeretetnyelvem és ezt ő is tudja nagyon jól, sőt egyszer mérgemben még meg is jegyeztem, hogy tudja nagyon jól, hogy én ilyen vagyok, én magam is így mutatom ki a szeretetem, ha adok valakinek egy ajándékot. De nagyjából mintha a falnak beszélnék és az elmúlt majd két év alatt szerintem egy kezemen meg tudom számolni hányszor kaptam tőle akármit is. És ne értsetek félre én ajándék alatt nem a Louis Vouitton táskát meg a Michael Kors karórát értem, hanem bármi apróságot amiről eszébejutok. De semmi.
Emellett a másik nehézség, hogy én életmódváltásba kezdtem, mivel kiderült, hogy IR-es vagyok. Nagyon szigorúan tartom a diétát és tegnap szimplán csirkemellet ettem grillzöldségekkel és elkezdte osztani az észt, hogy ez nem jó és ettől hízok. Majd miután közöltem vele, hogy nem, de amúgyis még ez után megyek kondiba, akkor az volt a probléma, mondván nem töltünk időt együtt és hogy miért nem lehet minden úgy mint régen, mielőtt kiderült a diagnózisom. Azt érzem, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy ez mennyire fontos nekem és úgy osztja (a nyilvánvaló hülyeségekről) az észt, mintha legalább egy endokrinológus vagy dietetikus lenne, közben nem is veszi a fáradtságot, hogy utánaolvasson dolgoknak, csak löki a hülyeségeit.
Kezd egyre fárasztóbb lenni a helyzet és próbálnék rajta változtatni, de azt érzem, hogy én ehhez egyedül kevés vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!