A férjem olyan csúnyán adja elő magát, akaratlanul is mindig megbánt. Lenn elmesélek pár példát. Mi a véleményetek, vagy mit tegyek ez ellen?

- Nyaraláson kitalálta (magától) hogy vesz nekem akándékot. Kérdezte mit szeretnék, táskát mondtam. Bementünk egy mindkettőnknek szimpatikus üzletbe, és pofára estünk, mert sokkal drágább volt, mint amilyenre saccoltuk. Mikor a férjem megkérdezte egy táska árát, ami nekem megtetszett, mondta az eladó, 3000 euró. Ez nem a mi pénztrácánknak való. Szerintem ahogy a férjemnek viselkedni kellett volna ez után, az úgy néz ki, hogy megköszöni az eladó segítségét, elegánsan távozunk a boltból, és kiérve biztosít afelől, hogy sajnos ezt kicsit rosszul tippeltük meg, de máris bemegyünk máshova, és egy még jobbat, csak olcsóbbat keresünk. Nem ez lenne az intelligens eljárás? Ehelyett mit csinált a férjem? Meghallotta a 3000 eurót, felhördült, totál nyilvánvalóvá téve mindenki előtt, hogy nem a mi pénztárcánknak megfelelő üzletben keresgélünk, aztán valahogy úgy fogalmazott, hogy ennyit még akkor se költene nekem szánt ajándék táskára, ha lenne rá pénze. Totál úgy állította be, hogy én nem érek annyit. Nem a táska nem ér 3000 eurót, az egy érthető álláspont. Hanem én nem vagyok méltó 3000 eurós ajandékra. Olyna csúnyán forgatja a szavakat, olyan sértően fogalmaz. Hála égnek ez külföldön volt, senki se értett magyarul, különben ezt is értették volna. Szerintem normális férfi azt mondja a feleségének, nem hogy 3000, de 10 ezer eurós ajándékot érdemelsz, csak sajnos nem telik rá, de keresünk másikat, megengedhetőt, ami ugyanennyire tetszik nekem. Nem?

- Egyszer egy céges vacsorára mentünk, és egy nagyon elegáns helyen tartották. Csupa házaspár volt jelen, és mivel szokatlanul elegáns, patinás helyszín volt, minden férfinek kijött a lovagias oldala. Ilyeneket képzeljetek el, mint hogy a nőt ültették le előbb, és csak utána ültek le a férjeik, neg hazamenetelkor fölsegítették a kabátot mielőtt fölvették a sajátjukat, stb. Sokan még kinn is láttam, a kocsiajtót nyitották a nőnek. Az én férjemből semmilyen lovgias, udvarias oldalt nem csalogatott ki se a patinás, elegáns helyezín és esemény, se a többi férfi viselkedése. Ezt még meg is emészteném, hisz megoldom egyedül a kocsiajtó nyitást, kabátfelvevést, asztalhoz ülést (bár néhanapján jól esne, de mondom, elvagyok enélkül attól még). De az én férjem inkább fennhangon hangoztatni kezdte, hogy ő aztán nem fogja itt mórikálni magát, nem fog modoroskodni, mert máskor se teszi, meg hogy velem nem szükséges így viselkedni. Megint mi van? Mintha én nem volnék méltó az ilyesfajta bánásmódra. Rémesen kínos volt, sok jelenlévő megrökönyödött. Volt egy férfi aki tüntetőleg ezután udvarias volt nekem, pl. mindig kérdezte töltsön-e, stb. Próbált jelezni a férjemnek, de nem vette a lapot, pedig mondta is ez a kolléga, hogy minden nőnek jár a tisztelet, de így se vette a lapot, hogy ez neki szól.

Tulajdonképpen még meselhetnék ezt-azt, de szerintem ez a kettő emlék bőven elég volt. Mindig ez van. Apróságokban is, meg nagyobb, mások előtt történő eseményeken is.

- Egyet még muszáj elmesélnem, mikor éttermet választottunk a szülinapom ünneplésére a barátaink jelenlétében. A férjem fennhangon leszavazta a drágább éttermeket, mivel "csak" a szülinapomr van szó. Jó lesz valami sokkal olcsóbb is,valami sima kifőzde, ahol legalább lehet enni egy jót. Némelyik barátunk nevetett, más egy kicsit forgatta a szemét. Nagyon rosszul esett ez az egész.