Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha ezt így folytatom akkor tényleg tönkre fogom tenni a párkapcsolatunkat?
Ezt mondja nekem a barátom ha felhozom a problémáimat. A probléma a következő: úgy érzem nem igazán érdeklem őt. Ennek jelét legutóbb petting közben mutatta, mikor azt csinálta, hogy nekem semmit nem akart csinálni azután, hogy én a nemi szervével csináltam ezt-azt. Ilyenkor mindig azt mondja én telhetetlen vagyok, nekem sose elég semmi, majd következő alkalommal. Meg amikor beteg voltam, se látogatott volna meg, azt mondta majd ha meggyógyulok akkor talizunk.
Azt mondja jobb lenne ha nem kérdezgetném őt erről, mert akkor azt látja, hogy csak tönkre akarom tenni a kapcsolatunkat, így is már szédelgett miattam, nem akar miattam tönkre menni.
Jobb lenne elfelejteném már ezeket a kérdezgetéseket.
A párod gyökér, és rendkívül önző az ágyban. Én a hejedben dobnám.
32/F
A barátod lusta, nem fontos neki a te élvezeted. Ráadásul még manipulálni is akar azzal, hogy rád hárítja a felelősséget.
Azzal viszont egyetértek, hogy beteg embert nem kell látogatni. Ha együtt éltek más, de ha külön laktok ne hurcoljátok már egymáshoz a betegséget.
Más probléma is van a kapcsolatoddal vagy "csak" a szex terén? Mintha nálatok már az "alapokkal" is gond lenne!
"így is már szédelgett miattam, nem akar miattam tönkre menni."
Mit jelent az, hogy szédelgett miattad? Nem jó a vérnyomása?
Az sem normális, ha olyanokat mond neked, hogy nem akar miattad tönkremenni! Ha szeretne, meghallgatná a problémáidat, és odafigyelne rád, közösen keresnétek megoldást!
Dehogyisnem érdekled őt addig a három percig amíg szétteszed neki a lábad.
A fennmaradó időben csak bútordarab vagy ami csak idegesíti őt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!