Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagy korkülönbség?
Az egész dolog úgy indult, hogy a pasi a nagymamám elég jó ismerőse.
Nagymamámnak boltja van, a srácnak is az volt, amíg be nem zárta a vírus miatt, de elég gyakran bejött a nagyihoz dumálni a kislányával ahol én is ott voltam segíteni. És annyira jól elnevetgéltünk így 4en mindig, hogy nem igaz.
Ő egyedül neveli a 6 éves kislányát és 43 éves nagyon jó pasi.
És akkor pár hónapja rám írt, hogy mivel imád engem a kislánya és megbízhatónak is tűnök, megtenném e , hogy vigyázok rá pár órára mert dolga van és persze kifizet engem órabérben.
Igent mondtam. Előtte átjöttek értem, majd jöttünk hozzájuk és mivel imádom a kislányát tök jól elvoltunk amíg elvolt.
És mivel a pénz nekem is jól jött, időről időre írt és jöttek értem. Soha nem közeledett felém, csak simán kedves volt, de mivel mindig mennek valahova hétvégén idővel én is mentem velük és egyszer kérdezték lovagláskor, hogy én vagyok e a nagylánya, ő meg mondta nevetve, hogy igen majd magához húzott és megpuszilt meg ilyenek, amitől nekem elakadt a szavam annyira boldog voltam.
Néha ott is aludtam, de sosem próbálkozott amitől még jobban belezúgtam.
Aztán egyszer úgy aludtunk a hálóban, hogy ő jobb oldalon, a kislány középen én pedig bal oldalon, majd a kislányt átrakta az ágyába és reggel úgy ébredtem, hogy ölel.
Ébredés után én mosolyogtam és rákérdeztem, hogy ez mi volt, majd ő szintén mosolyogva megcsókolt és együtt is voltunk.
Ma már gyakorlatilag velük lakok, ami miatt anyukámmal összevesztem mert vele egy korú.
Időről időre felteszem neki a kérdést, hogy hogyan tovább, amire mindig ugyanazt válaszolja nevetve hogy-Én 10 év múlva egy öregember leszek, te pedig akkor leszel a nőiességed csúcsán...szóval ne kérdezz tőlem ilyeneket szerelmem. Élvezzük a jelent.
Én viszont mindennél jobban szeretem őket és nem érdekel, hogy ennyivel idősebb, annyira jó vele, velük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
21es....te nem kicsit vagy csalódott, megkeseredett szomorú ember. És undorító a beteg fantáziád is. Ő nem a te volt férjed. És csak azért mert neked csődbe ment az életed és házasságod, ne érezd magad feljogosítva hogy barkit is sértegethess.
Lehet ha nem lett volna ilyen undorító előítéletes és beteg stítulsod még ma boldog házasságban élnél. Ezen gondolkozz el inkább.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
25
remélem azért kicsit tönkreteszi, ugyanis csak ebből a leckéből fog kérdező tanulni.
ebben a történetben mindenki beteg, vicces, h. kérdező 21-est oltogatja, miközben nem lát át a szitán, h. a beteg párja leginkább egy pszichothriller antagonistájára hasonlít...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Felállt kicsit a farkam, miközben ezt a kedves történetet olvastam. Nem viccelek :) Ez minden férfi számára egy szép történet. A válaszokat nem olvastam, csak az alap kérdést.
F
Amúgy milyen szinten elhanyagolt nők lehettek ti?
Szerintetek mi beteges hajlam van abban, hogy amíg mondjuk lefektetem a kislányt, addig ő meglep azzal, hogy mikor belépek a fürdőbe gyertyák égnek, habfürdő vár, majd beszélgetünk és szivaccsal gyengéden lemos és puha törülközővel áttöröl?
Vagy megmossa a hajamat-amit amúgy a fodrász is megtesz-és utána megszárítja és kifésüli.
Amúgy a hajszárítást szoktuk hármasban is, hogy a barátom szárítja, a kislány meg fésül, befonja, játszik a hajammal.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Amúgy milyen szinten "elhanyagolt nők lehettek ti?"
Igazabol nem is ertem , hogy ez mire vonatkozik! Elhanyagoltak ? Ferjeinkre , elettarsainkra gondolsz? Vagy a tisztalkodasi szokasainkra? Ritka gaz , hogy egy habfurdovel meg nehany 20ft- os gyertyaval , igy meglehet egy "felnott " embert bolobditani!
Arra ugyan nem ad valaszt , hogy milyen tervei vannak veled , de megfurdet mint egy 5 eves gyereket , megmossa es megszaritja a hajad , majd kozosultok!
Az a baj , hogy nem latod , hogy nem normalis ez a dolog , valamint mekkora kulonbseg van a fodrasz es ekozott az elmebeteg kozottes ,nem latod , hogy te nem vagy egyenrangu fel
, hogy te egy jatekszer vagy! Szerintem kerdezd meg azexfeleseget , hogy kivel is elsz, ki ez az ember!
Amugy kerdezo , miert szuletett meg ez a kerdes?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem ez nem "bolondítás".
A társadra fordított idő a lényeg egy ilyen gyertyás akciónál, nem pedig az anyagi ráfordítás.
A felé mutatott teljes figyelmed és rá áldozott időd.
Vagy a másikra áldozott időt is pénzben kell már mérni?
Hogy tudom, hogy hulla fáradt, de fogja magát és lemegy frizbizni a kislánnyal és jól érzi magát, nevet és boldog ettől?
És én megyek velük, mert nem a link volt exe vagyok.
Meg eleve ledegradáló, hogy csak az életkorom miatt szerinted én egy befolyásolható báb vagyok.
Gondolj vissza arra, amikor te voltál ennyi idős.
Te egy báb voltál? Azért vagyok vele, velük, mert szeretem őket és jól érzem magam velük.
De az életkorról is elmondta nekem a véleményét. Azt mondta, hogy az életkor csak egy állapot. Ő az életkora miatt jelenleg gazdagabb mint én, de ezek múlandó dolgok, pillanatnyi állapot és a halálba nem viszünk magunkkal mást csak a szeretteink emlékét. És egy anyagi helyzetet csak egy primitív értékel alá és fölé rendelt viszonyként. Mert a gazdagság a szeretetben és a szeretteinkben mérhető. És csak ez számít. Az érzelmi kötődés más emberek felé. És ő, a kislánya és az én emlékemet akarja magával vinni.
Szerintem csak a sors fintora, hogy nem lesz annyi időnk együtt szépen és fiatalon mint másoknak, de a lényeg, hogy együtt vagyunk. És az érdeklődésem miatt sem szólt le engem, nem mondta hogy semmit se érő vagy felesleges. Kiskoromtól gitározok, szoktak lenni vizsga fellépéseim amire ők is eljönnek és még az ismerkedésünk elején kiderült, hogy ő meg klasszikus gitárt és flamencót tanult sok évig, így ebben is tud nekem segíteni, őszinte véleményt, kritikát alkotni. Nagyon szépen gitározik, pedig már csak néha játszik. És kimondottan tisztel és támogat engem ezért az érdeklődésemért. Rajta kívül nem teszi ezt senki. De ez is egy közös programunk, hogy szolfézsre tanítjuk a kislányt, tapsolunk-visszatapsolás, átlagtól sokkal jobb hallása van amúgy, így belőle is gitáros lesz..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!