Szerelmes vagyok, de mikor belegondolok, hogy ő lenne az utolsó férfi az életemben, elfog a kétségbeesés. Mit csináljak?

3 éve vagyunk együtt, ő az első, akivel együtt is élek. Alapvetően minden jó, kedves velem, maximálisan törődő, szeretek vele lenni, szeretem és nem is piszkálja más férfi a fantáziám, szóval nem hiszem, hogy a kiéletlenség beszél belőlem, mert nem vágyok más emberekre. Mégis, mikor belegondolok, hogy vele öregszem meg, egyszerűen elfog a félelem és ilyenkor sokkal jobban kiemelkednek azok a dolgok, amik nem jók a kapcsolatban.

Mert az rendben van, hogy egy olyan emberrel öregszem meg, aki mellett biztonságban és szeretetben érzem magam, az is rendben van, hogy egy olyan emberrel leszünk együtt még 30-40 évet, aki nagyon hasonló mentalitással és értékrenddel bír és aki sosem hozott rám szégyent azzal, hogy más nőkkel flörtölgetett volna vagy labiliskodott volna, el akart volna valaha hagyni. Lehet vele tervezni, nem egy idióta, ugyanazt akarja, mint én, el is jegyzett... Oké

De mikor belegondolok, hogy olyasvalakivel öregedjek meg, aki mellett nem érzem magam igazán szexinek, mert úgy érzem, nem képes bennem felébreszteni azt a vágyat, akkor elszomorodom. Ő is vágyik a szexre, de nem zavarja, hogy nincs semmi, csomószor észre sem veszi a közeledésem, csak lekoppint (például ha megkérdezem, hogy jön-e velem zuhanyozni, az a válasza, hogy nem, mert kifut a kaja). Néha olyan megalázónak érzem a bambaságát de hiába beszéltem erről, fel sem tűnik neki, csak utólag. Néha úgy érzem magam, mint aki már szült két gyereket és sosem lesz olyan kívánatos, mint egy friss 20-as, aztán csak pofozgatja a nemi életét a férjével, de könyörgöm, én vagyok most a gyerektelen friss 20-as, nekem kellene aktív nemi életet élni, mint mindenki másnak körülöttem és van, aki minden flörtölésem ellenére bamba mellettem és nekem így múlik el a fiatalságom, kispórolva ezt az egészet az életemből. Nem mondom, hogy nem szexelünk és nem tetszik neki a külsőm, mert sokat bókol és ha gépiesen közlöm, hogy szexelni akarok, akkor benne van. De annyira kínosan érzem magam ilyenkor, hogy elmegy az egésztől a kedvem. Néha feltűnik, hogy más próbál velem flörtölni (akár egy haverja is, akitől tényleg nem akarok semmit) és nem akarom elhinni, hogy a legrandomabb emberek jobban értik a mosolyom, mint ő. És ilyenkor sírhatnékom támad. Csomószor elsírtam már magam emiatt mellette.

De ezt leszámítva minden olyan tökéletes és szinte biztos vagyok benne, hogy nem találok olyat, aki szexuálisan jobban érzi ezt az egészet és ugyanolyan odaadó, hűséges és szerelmes, mint ő. És én is szerelmes vagyok belé, nem lennék mással és nem tudok senkit mondani, aki nála jobb választás lenne, mert számomra nincs olyan. Nem szeretném elhagyni, de mégis úgy érzem, hogy gyenge vagyok egész életemben elfogadni, hogy nem értik a célzást és nem akarnak velem különleges dolgokat csinálni az ágyban, mert nincs rá igény. És félek, hogy az a viselkedés, amit megszoktam tőle, már kitörölhetetlen lenne akkor is, ha megváltozna, mert lett egy képem róla az ágyban, amitől kellemetlenül érzem magam és már nem tudok feloldódni, szexinek érezni magam, igazán nőiesnek. Pedig nagyon adok a külsőmre, sportolok, ápolt, tiszta vagyok... De igazából bármit csinálok, fejben akkor sem lennék rendben, mert nem érzem, hogy kívánnak igazán. Ilyet nem éreztem az előző kapcsolataimban.

25N 29F