Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakítottunk, de még mindig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítottunk, de még mindig szeretjük egymást, viszont nem akar együtt lenni, hagyjak neki időt?

Figyelt kérdés
Szakított velem a barátnőm, 2 éve vagyunk/voltunk együtt. Voltak az elmúlt időszakban vitáink, főleg az elmúlt 2 hétben. A fő oka a féltékenységem volt, ezt ő szakításkor el is mondta, úgy gondolta hogy kalitkába akarom őt zárni, valamint hogy most szeretne inkább egyedül lenni, próbáltam vele megbeszélni, de ő kiállt a döntése mellett. Letiltott majdnem mindenhol, elmondta hogy még szeret, de ő ezt így nem akarja, ez pénteken történt, azóta minden nap beszélünk, vasárnap pedig titokban bementem hozzá, nem hajtott el, viszont mérges volt amiért nem szóltam neki, ott voltam egész nap és ott is aludtam, nem történt semmi köztünk este, viszont közösen megnéztünk egy romantikus filmet és csókolóztunk közben, másnap öleléssel és csókkal búcsúztunk egymástól, ragaszkodik hozzá hogy esténként videóchateljünk, azt mondja szeretne segíteni hogy túltegyem magam rajta, de ez az amit nem tudok megtenni. Hagyjak neki időt és ne keressem? Szeretném rendezni vele a dolgokat de úgy érzem hogy most nem tudok semmit sem tenni, olvastam hogy ilyenkor hagynom kell és majd 1 hónap múlva megkeresni, mit gondoltok mi lenne a legjobb megoldás, vagy tényleg vége?
2021. aug. 17. 09:53
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

#5

"egyszer robban a bomba aminek mindig a nő látja kárát"


Ez nem igaz. Itt vagyok én, 23 éves lány, a mi kapcsolatunkban én voltam az elmebeteg féltékeny. Ezt soha nem fogom szégyellni, pont azért, mert hatalmas változáson mentem át.


Mi is szakítottunk miattam és 3 hónapot voltunk külön. Eljártam szakemberhez, beismertem a hibáimat saját magamnak, a páromnak és a szakembernek is. Beláttam, hogy engem az tesz boldoggá ha minden percét velem tölti, ha mindig rám figyel, ha én vagyok az egyedüli nő az életében. A saját barátnőimre is féltékenykedtem, ha megkérdezték páromtól egy buli alkalmával, hogy hogy van.


Eszméletlen sok idő volt, szerintem durván 1 évbe telt, mire teljesen leküzdöttem ezeket és a felfogásom gyökeresen megváltozott. Amúgy 3 hónap különlét után újra próbáltuk és ennek már sok éve, össze is költöztünk, jobb a kapcsolatunk mint a rózsaszín ködös első hónapokban.


Rájöttem, hogy azért éreztem így, mert belőle állt a világom, mindent rá építettem és ha nem volt épp velem, teljesen elveszett voltam. Ezért elkezdtem sportolni, visszatértem egy rég szeretett gépes játékomhoz, örökbefogadtam két kisállatot akik mostmár olyanok, mintha a gyerekeink lennének :) Imádom az én-időt, jól érzem magam ha elmegy sörözni a kollégáival, pedig vannak ott nők bőven. Sőt, még nyaralni is elfogok menni egyedül, mert neki már nincs szabija, én meg mennék. Szeretek magamban lenni, szeretek csajos estéket tartani, ő pedig újra belém szeretett mert végre az a nő lettem, akit megismert nagyon az elején. Egy független, önálló, életvidám nő, akinek vannak hobbijai, elfoglaltságai, barátai, érdeklődési körei.

Milliószor boldogabb vagyok, hogy küzdöttem a féltékenységem ellen és nem hagytam elúszni ezt a kapcsolatot.


Sok sikert neked is.

23L, mostmár 4 éve együtt.

2021. aug. 17. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!