Velem van a baj? Vagy egyszerűen nincs szerencsém?

21 éves vagyok, már a harmadik fiúval járok.

Az első barátom (17 évesen) tapadós volt, egy pincsikutya, amit nem bírtam. Én egy magabiztos, vidám, segítőkész, de nem valami romantikus alkatnak vallom magam. Mármint szeretem a romantikus pillanatokat, de nem az az összetapadós ember vagyok, aki ráakad a másikra és le sem száll róla.

A második barátom szexmániás volt. Én azt hiszem, aszexuális vagyok. Vagyis nem tudom mi a baj velem, de hiába szeretem nagyon a jelenlegi párom, vele sem kívánom a havi egynél többet, míg neki persze több kellene, de igyekszünk egymáshoz alkalmazkodni.

Tehát a jelenlegi párommal megvolnánk, de mióta eljöttem hozzá a nyári szünetre (tehát kb egy hónapja nála vagyok), mintha megváltozott volna, elkényelmesedett. Takarítok, főzök, ő az ígértek ellenére nem igazán segít vagy érdeklődik. Kevésbé romantikus mint azelőtt. Agresszívabb lett, ma is társasoztunk, ő vesztett, és dühösen rácsapott a táblára, bevallom megijesztett. Folyamat lustálkodna, aztán ha sportolni akar, én azonnal ugorjak, különben hisztizik. Nem ismerek rá.

Elegem van, hogy mikor már elhittem, ő lesz az igazi, mert minden stimmelt, akkor változik meg minden. Velem van a baj, túl kicsi a tűrőképességem? Vagy csak nincs szerencsém?

Tudom, sokan azt mondanák, fiatal vagyok még, de elegem van. Nem kell több pasi, ha ez sem jön be. Unom a sok tahót, unom, hogy már körülöttem nincs egy rendes kapcsolat/házasság, már eleve félek bármibe belemenni. Érzékeny lelkű vagyok, és pánikbeteg, a stressz nem tesz jót nekem.

Mi a véleményetek? Esetleg keressek fel egy pszichológust?