Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem tudom eldonteni, a barátom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom eldonteni, a barátom csak át akar verni, vagy tényleg ennyire szerencsétlenül alakulnak a dolgai?

Figyelt kérdés
2 hónapja járunk, társkeresőn jöttünk össze. Nekem nagyon tetszik, jól érezzük magunkat egymással, részéről is kölcsönös a dolog (elmondása szerint). De! Vannak egyre furcsább dolgai, és lehet hogy én vagyok már paranoiás, mert legutóbb jól átvertek..Nem egy településen élünk, eddig mindig ő jött hozzám. Aztán felvetettem, hogy én is szeretnék menni. Megbeszéltük, oké. Egy nappal előtte lebetegedett. Ezt még elhittem, van ilyen. Két héttel később megint lebeszéltünk egy hétvégét, azon a héten is történt vele valami, de kicsit hihetetlenebb indokkal. Közben ő jött, jó volt. Harmadik alkalommal ugyanezt eljátszotta, és kezd átverés szaga lenni az egésznek. Ő persze kéri, hogy bízzak benne, nem szándékosan csinálja, de így elég nehéz. Nem jó érzésem van, bizonytalan vagyok, ami miatt meg sértve érzi magát. Lehet, hogy ott is van valakije?
2021. jún. 29. 09:11
1 2 3
 11/27 Ypszilon1980 ***** válasza:
100%
Ezer oka lehet. Barátnőm sem hív magához, bár voltam már nála, de úgy érzem szégyelli a lakását, nincs légkondija, kicsi a lakása, ő szívesebben jön hozzám. De rá kell kérdezni mi a baja azzal, hogy te mennél hozzá.
2021. jún. 29. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
100%
Látogasd meg csak "úgy" aztán kiderül :D
2021. jún. 29. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
100%
Vag csak simán szégyenli, hogy egy putriban lakik
2021. jún. 29. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 A kérdező kommentje:
A kocsija és a munkája alapján nem valószínű, hogy borzasztó körülmények között élne. Másról lesz itt szó, eléggé tartok attól, hogy megint át lettem verve.
2021. jún. 29. 12:38
 15/27 anonim ***** válasza:
100%
A társkeresőn van a legtöbb szélhámos... Figyelj oda!
2021. jún. 29. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
100%
Az asszonya lehet nem örülne neked.
2021. jún. 29. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 A kérdező kommentje:
Hat... Letiltott mindenhonnan. Rohadt jó. Osszeomlok aszem.
2021. jún. 29. 19:55
 18/27 anonim ***** válasza:
😢😢😢
2021. jún. 29. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
Azta... sajnálom!!!:(((
2021. jún. 29. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 A kérdező kommentje:
Írtam neki, hogy számomra furcsák az indokok, mintha le akarna rázni, es ha olyan van, amit szégyell mondja el nyugodtan. Ez lett a válasz.
2021. jún. 29. 20:17
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!