Valóban jobb élet, ha az ember leköti magát?

Közelítek a húszas éveim vége fele, bár későn érő férfi vagyok, külsőre-belsőre is.

A kortársaim jelentős része már vagy megállapodott (házasság, gyerek), vagy olyasvalakivel van együtt, akivel ezt tervezi, vagy olyasvalakit keres, akivel ezt meg tudja valósítani.

Eközben én úgy érzem, hogy még ráérek vele. Nem baj, ha a következő párommal sem tart sokáig, nem akarok beleerőltetni többet, mint ami benne van, mert sokaknál azt érzem, hogy azért sürgetik, mert félnek, hogy kifutnak az időből.

Éppen ezért én szabadabbnak érzem magam, és azzal érzem jól magam, akivel akarom és habár én is vágyom arra, hogy legyen valaki mellettem tartósan, valójában - egyelőre - a teljes megállapodás egy rosszabb életnek tűnik, házasság, gyerekvállalás. Ezt mind majd én is szeretném, majd később, évek múlva, de egyáltalán nem értek egyet azokkal, akik szinglik ebben a korban és irigyek azokra, akik már házasodnak és gyereket vállalnak. Azok gyakorlatilag lemondtak a szép fiatalkorról. És abban sem hiszek, hogy az ember egyvalaki mellett szívesen kitart örökre, szerintem a többség előbb-utóbb vágyik másra. Nem véletlen hogy a fele elvál, a másik felének egy nagy része pedig megcsal, aminek egy része kiderül, és még ezen felül sok titokban marad.

Valóban annyira irigyelni való ez? Ha igen - akiknek igen -, miért?