Mennyire gondoskodó a Barátnőd?

Akkor én válaszolok, mert látom a többiek nem teszik.

1. Én mindig mondom neki, hogy nem várom el, hogy vacsorát készítsen nekem, mert úgy gondolom, hogy ha éhes leszek majd készítek ételt és az én hibám, ha nincs kaja. De mégis megteszi gyakran, hogy készít nekem vacsorát. Nem tudom, hogy miért. Nála talán kis berögződés, amikor nála vagyok, akkor vendégül lát.

Amikor ő van nálunk, akkor én ritkán főzök rá (bár volt rá példa), mert jobb szeretem, ha otthon érzi magát. Megteríteni szoktam és felkínálni neki a lehetőségeket, hogy mit ehet, de konkrétan vacsorát főzni nem szoktam. Mondjuk készítek neki kakaót vagy szörpöt. Nem nagy tudomány tudom.

VISZONT vannak különleges helyzetek.

Amikor ő neki volt nagyon sok dolga és tanulni valója, akkor én sokszor segítettem neki ezekben. Többször olyan is volt, hogy nagyon kifáradt és délután aludt és én addig készítettem ételt és úgy ébresztettem fel, hogy már egyből ehetett. Ezekben a hónapokban annyira etettem, hogy fel is szedett pár kilót magára.

Valamit volt olyan, hogy én mentem el otthonról, mert dolgom volt és amire hazaértem ő kitakarított és szép rendet csinált, aminek én nagyon örültem. (ez egyszer volt, de jó volt.)

Továbbá jelenleg olyan helyzet van, amikor én nekem van sok tanulni valóm és ezidő alatt többször is volt, hogy annak ellenére, hogy nem kértem rá, készített kis szendvicskéket és behozta a szobámba, hogy egyek tanulás közben. Nagyon hálás voltam. Valamint egyszer meglepett és eljött hozzám egy hétvégére (ilyet én már többször csináltam vele, de ő most először velem.).

Szóval szerintem kicsit időszakos, hogy ki az, aki leterheltebb közülünk és mennyire érünk rá.

Távkapcsolatban élünk, azért van, hogy nála vagy nálam vagyunk. És olyankor kicsit olyan, mintha vendégeskednénk a másiknál.

Szerintem a barátnőm nagyon gondoskodó, és ahogy csak tudok én is igyekszem az ő kedvében járni, DE azt már megbeszéltük, hogy mindketten a saját lábunkon élünk ÉS NEM várjuk el a másiktól, hogy segítsen. Csak akkor kérünk segítséget a másiktól, ha már tényleg nagy szükség van rá.

Nem szívesség a szeretet nyelve egyikünknek sem.

24F

Természetes, hogy 90%-ban én (nő) főzök, ez akkor is így volt, amikor még tanultam, aztán munka mellett és most a gyerekek mellett is. A házimunka és a gyerekekkel kapcsolatos teendők kb 50-50%-ban mennek, pár dolog leosztva (apa fürdet, enyém a veteményes pl), de többnyire megbeszéljük, éppen ki mit csinál.

Mellesleg ezt én nem gondoskodásnak tekintem... Enni kell, locsolni kell, takarítani, mosogatni, gyerekeket ellátni kell. Sokkal inkább gondoskodás az, hogy pl odafigyelünk egymás szükségleteire és vágyaira. Ha napok óta mondogatja, hogy majd vennie kell zoknit, alap, hogy veszek neki. Ha én mondogatom, hogy hú az a körömlakk milyen szép, ő is megveszi. Vagy csak veszünk egymásnak egy sört/kedvenc csokit a boltban. Vagy megkérdezzük egymástól, milyen napja volt. Ha fáradt vagyok, elküld pihenni és leteszi a gyerekeket egyedül. Ha meccs van, én küldöm el őt megnézni, normális esetben élőben, jelenleg neten... ez sokkal inkább gondoskodás.

Az 1. eset a mi hétköznapjainkban teljesen életszerűtlen, szinte soha nem főzünk vacsorára és amúgy is 2-3 órával azután szoktunk enni hogy hazaérünk, így fura lenne rárontani egymásra ezzel a kérdéssel délután.

A 2. példádat mindketten gyakoroljuk, nem gondoskodásnak hanem igényességnek/házimunkának nevezzük.