Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Honnan tudhatnám, hogy őszinte...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Honnan tudhatnám, hogy őszinte a közeledése?

Figyelt kérdés
Párom gyermekéről van szó, 15 éves lány. A szülei elváltak, én vagyok az apja "új" párja, lassan két éve. Az elején a lány hallani sem akart rólam, elhordott mindennek (az anyja és a családja befolyásolta ellenem), nem hittük, hogy eljön valaha az az idő, hogy ad egy esélyt nekem, nekünk. Ez nemrég mégis bekövetkezett, már négy alkalommal csináltunk közös programot hármasban, én úgy láttam, nagyon jól érezte magát, az apjának azt mondta, megkedvelt engem, de mégis van egy-két apróság, ami feltűnt, és amiért én nem érzem őszintének. De lehet hogy csak én vagyok paranoiás. Többször láttam például, hogy amikor azt hitte, nem látjuk, pofákat vágott, és többször láttam rajta ideges, feszült arckifejezést, mint aki a pokolba kívánja az egész helyzetet, közben pedig mosolygott. Egyszer azt is láttam, ahogy a telefonjával a kezében fotózta a nappalinkat, aztán úgy tett, mintha csak szelfizne, zavarba is jött. Talán ezek apróságok, de valahogy nem érzem őt őszintének, de nem tudom mi lenne a célja azzal, hogy a szemembe kedves, a hátam mögött meg esetleg mégsem kedvelt meg, furcsa volt eleve az is, hogy sokáig hallani sem akart rólam, aztán hirtelen mégis kíváncsi lett és azonnal találkozni akart. Nekem nincs saját gyermekem, nem tudom milyen anyának lenni, próbálok jól "teljesíteni", de nincs ebben tapasztalatom. Mit gondoltok, honnan tudhatnám meg, hogy őszinte az érdeklődése, vagy van valami hátsó szándék emögött?
2021. máj. 11. 12:27
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
88%

Szerintem kicsit túlgondolod. Igen lehet csak tetteti. De még csak 15 éves, kamasz. Valószínűleg kinövi. Igen, lehet nem kedvel.


De nem egyedi eset.

2021. máj. 11. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
86%
Én adnék időt és nem tennék semmit. Egy kamaszodó lányról van szó,aki valószínűleg az anyjára is vágja a pofákat ha esetleg egy buliba nincs elengedve. Én azt gondolom minden gyereket megvisel a válás.Kit jobban kit kevésbé.Egyszerűbb haragudni az új párra ,mint valamelyik szülőre. Hagynám hagy tomboljon ,előbb utóbb el fog fogadni ha szeretettel /megértéssel empátiával fordulsz felé.Ha nagyon zavaró helyzetet generál ,akkor persze beszélnék vele ,de szerintem ennyi még belefér.
2021. máj. 11. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
32%

Súgom halkan hogy soha nem fog kedvelni. Ez a színjáték az apja kedvéért van. A háttérben ő nagyon durván be fog kavarni. És ezek a dolgok csak arra jòk hogy mondhassa ő mindent megtett....

Én nem dőlnék be ennek.

2021. máj. 11. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk a nappalitokat nem tudom minek fotózta, annak nem sok értelme van...
2021. máj. 11. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
74%
Szerintem beszelgess vele. A beszelgetes az, ami erositi a kapcsolatokat. Ha latja, hogy nem vagy emberevo, akkor elkonyvel egy jo fej nonek, es ezt fogja rolad mondani a haverjainak is. En inkabb a valas koruli dolgokat tisztaznam le. Sokszor a gyerek ki van hagyva a nagyok eletebol, o csak elszenvedi a valas kovetkezmenyeit. Mikozben a valast nem erti. Ennel rosszabb, amikor a szulok egymast lejaratjak a masik hata mogott. Ha a valas megcsalas eredmenye volt, akkor nem mindegy, hogy a gyerek mit tud rola. Lehet az apjat hibaztatja a valasert, ezert nem szivelt teged. Lehet o javithatonak gondolja a kapcsolatot, mert nem tudja mit tortent a hatterben. Le kell ulni beszelgetni vele, es elmondani, hogy mi torent, miert tortent, es mi lesz ezutan. A gyerek nem hulye, csak nem adtak oda neki a kirakos osszes elemet. Ossze fogja rakni, ha partnernak mutatkoztok. A szajhuzas meg alapbeallitas ebben a korban, majd kinovi.
2021. máj. 11. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
85%
A nappali fotózásról nekem rögtön az ugrott be, hogy lehet, anyukájának közvetít, szemléz, nyomoz és erre ment ki a közös program is. Hogy infot szerezzen. De lehet abszolút nem ilyen a szülők kapcsolata és rosszul gondolom.
2021. máj. 11. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

5: igen, ezen vagyok, hogy minél többet beszélgessünk, hogy ha esetleg van is velem szemben ellenérzése, akkor azok a gondolatok elsimuljanak benne, ha megismer :)


6: nos igen, ez sajnos bennem is felmerült, nagyon remélem, hogy nem erről van szó :( a szülők a legszükségesebbeken kívül egyáltalán nem beszélnek egymással, a nő a válás óta gyűlöli a páromat, mert a párom kezdeményezte a válást, a nő maradt volna a házasságban

2021. máj. 11. 14:17
 8/14 anonim ***** válasza:
85%

6-os vagyok: akkor nemcsak nekem gyanús. Sajnos benne van a pakliban, szerintem, hogy ha kinyomozgatta magát, pálfordulás és már nemcsak akkor fog pofákat vágni, amikor úgy gondolja, nem látjátok...

Apukáját sajnálom. Nagy csalódás lesz neki, ha ez derül ki.

2021. máj. 11. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
annak ellenére is ha bunkó probálj vele kedves lenni, hidd el minden embernek van szíve és rá jön majd te nem az ellensége szeretnél lenni ha nem a barátja, a gyerekeknél csak kedvességgel érheted el a bízalmat. hajrá !
2021. jún. 7. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

Én abban a korban még a saját szüleimre is pofákat vágtam. Ne vedd magadra, majd benő a feje lágya.

Ám ahogy előttem irták, a nappali fotózgatás tuti az anyucinak ment. Milyen egy keserű nő lehet az, hogy úszitja a saját lányát.. nem csoda hogy a pasid ott hagyta :D

2021. jún. 7. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!