Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen furcsa most? Kedves és lesi az örömeim, tegnapelőtt, és még két napig meg lerázott.
Basszus, ahogy ezt olvastam, teljesen olyan volt, mintha az elejét én írtam volna. Velünk is ez volt a helyzet. A barátomnak pár nap gondolkodási idő kellett, vagyis még annyi sem. Velünk úgy volt, hogy napokig hanyagolt, amikor hívtam kinyomta ő is. Amikor átjött teljesen ki voltam készülve, látta rajtam hogy mennyire rosszul vagyok, azt mondta, hogy nem szakítani akar, csak idő kell neki. Már aznap este írt, hogy mennyire szeret. Szóval összejöttünk, megint szép és jó volt minden. Most, egy hónappal később ismét kezdődik minden előlről, de már nem fogom neki elnézni, akármit is akar. Nem akarok mégegyszer kikészülni miatta.
Neked azt javaslom, hogy legyél vele együtt, biztos nem csalt meg, csak egy kicsit megijedhetett. De gondolom, ti már idősebbek vagytok, mint mi, mert mi még csak 15/L és 16/F voltunk.
14:41-es vagyok
Hát most az van, hogy át fog jönni, ha anyám nem lesz itthon. Pont most beszélek vele. Azt mondja, hogy még érez valamit, de már nem azt amit ezelőtt, és ezért jobb ha véget vetünk ennek az egésznek. Akármennyire is rossz, tudom, hogy így lesz a legjobb. De nektek azért nagyon sok blodogságot.:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!