Volt már olyan hogy úgy érezted nincs helyen az életed?

Szerintem nagyon sok embernek volt már szinte mindenki életében van ilyen pont. Legyen ez akármi barát elveszítése, családtag, munka, iskola bármi ami miatt így érzet.

Igen, többször is átéltem életemben, de amíg fiatal voltam, valahogy minden változásban volt és maguktól is megoldódtak az élethelyzetek, persze nem azonnal. Általában bármennyire is nem találtam a helyem egy területen, volt legalább egy stabil terület mellette, ahol a helyemen voltam, biztonságban éreztem magam. Nem volt párkapcsolatom, de volt egy stabil vallási közösség, ahol jól éreztem magam és nem voltam olyan magányos. Később, sok év múlva már nem éreztem a helyemen magamat abban a közösségben, ráadásul a magánéletemben a családban is történt tragédia, ami után szinte mindent nulláról kellett kezdeni lelkileg. Ez a tragédia nagy mértékben hozzájárult a hitem elvesztéséhez is, tehát ez is okozhatta azt, hogy már a vallási közösségbe sem éreztem tartozónak magam. Ekkor viszont találtam egy munkahelyet, ami a második otthonommá vált és az ott dolgozók közt olyan biztonságos, meleg légkört találtam, ami segített talpon maradni, amikor otthon minden bizonytalanná vált. Később lett párkapcsolatom, de nem voltam boldog és nem voltam szerelmes, ott nem voltam a helyemen, de a munkahelyen igen. Később egy másik kapcsolatban megtaláltam a boldogságot, de a munkahelyemen 10 év után elment a régi vezető, új kollégák jöttek, ez már nem az a hely volt és megint elvesztettem a helyem a munkahelyen, de otthon várt a párom, a kutyáim és ez bőven ellensúlyozta a másik területet, boldog voltam. Volt egy rövid időszak, tényleg nem tartott sokáig, amikor gyeden lehettem a kislányommal és azt éreztem, hogy egész életemben rájuk vártam. A kislányomra, a férjemre és a kutyáimra. Így együtt minden olyan tökéletes volt közel 2 éven át. Utána a házasságom megromlott, így elvesztettem a helyem a házasságomban, de anyaként abszolút a helyemen éreztem magam és a kutyáim mellett is. Visszatértem dolgozni, ahol nagyon hamar borzalmas légkörbe kerültem, később szerelmes lettem valakibe, akibe nem kellett volna...Ekkor kezdtem elveszíteni a helyemet minden téren. Nem volt jó se otthon, se a munkahelyen, a gyerek közben ovis lett, őt is elvesztettem, bár nyilvánvalóan szüksége volt már a tágabb közösségre, mégiscsak elvágták a köldökzsinórt és az a hiábavaló és soha be nem teljesülő szerelem kellően megviselt ahhoz, hogy anyaként is elvesszek hosszú évekre. A kutyák is meghaltak közben, mert idősek voltak, nagyon sokat küzdöttem értük. Amikor őket is elvesztettem, akkor éreztem azt, hogy végleg kicsúszott a lábam alól a talaj. Volt sokáig egy olyan érzésem, hogy nem jó sehol. Ez teljesen fizikai érzés volt, ültem az irodában és haza szerettem volna menni, mert nem voltam jól, de ha hazamentem, menekülhetnékem volt...a gyerekkel nem tudtam játszani a lelkiállapotom miatt, ő elégedetlen volt joggal, én a bűntudattól még rosszabb anya voltam, inkább elvonultam, csak ne érezze, hogy nem jól vagyok...Az egy borzalmas időszak volt, és teljesen nem ért véget, de a gyerek miatt kirángattam magamat a hajamnál fogva a mocsárból. Igyekszem most már ha máshol nem is, de anyaként megállni a helyemet újra, mert a gyerekem életminősége a tét. Belekezdtem egy hobbiba is, ami régi vágyam volt, de soha nem mertem elkezdeni korábban. Jobban vagyok, ezen a két területen kezdem magam otthon érezni újra. Valahol ott lett javulás, amikor beláttam, hogy két lehetőség van: vagy feladom és tönkreteszem a gyerekem hátralevő életét a depressziómmal, esetleg az öngyilkossággal, vagy anyaként visszaállok a helyemre. Az utóbbit választottam.

Mennyi különböző történet, és mégis itt vagytok! Hajrá, erősek vagyunk! :)

Szia! Igen sajnos nekem eddigi éveim nem a legjobban sikeredett, Decemberben hozzá tartozóm elhunyt illetve az egyik barátom bár ha nevezhető annak elvesztettem és nem gondoltam volna hogy később ilyen nyomokat hagy. Sajnos voltak beszólásai amit ő nem gondolt annak de igen is sértő volt meg igazából már nem jöttünk ki egymással ezért elváltak útjaink azóta láttam új barátnője lett akkor hirtelen nem tudtam hogy vegyek levegőt vagy sírjak nagyon rossz volt hogy ő olyan hamar túl tette magát a barátságon ami nem is tudom hogy ténylegesen az volt, bűntudatom lett az egész miatt miért mentem én akkor bele ilyen dologba, csak egy dolgot sajnálok este nagyon jókat beszéltünk telefonon hajnalokig jókat beszéltünk aztán nagyon fura lett teljesen kifordult önmagából nem volt már a régi. Számomra ez a pici kis dolog is nagy sérelmet okozott a beszólásairól nem beszélve és minden egyes nap egyszerűen nem tudom túl tenni magam ezen az egy témán. És magamat is hibáztatom egyrészt hogy elkezdtem egy ilyen beszélgetést. Mivel ez már a múlt el kellene engednem de nem tudom. Egyedül vagyok a legtöbbet folyton töprengek. Fordul még jóra az életem? Decemberben 1 csapásra kettő. Ráadásul voltak előtte lelki gondjaim ami most újra felbukkant. Szakértőhöz is járok, nem igazán segít változó. Rossz látnom mikor megyek az utcán mindenki barátjaival illetve párjával van én pedig egyedül. Jelenlegi életem nagyon negatív mondjuk elég pesszimista ember is vagyok. De nem tudok ezek után bízni senkiben. Tartok a kapcsolatoktól. Oké ha találok de mi lesz ha elhagy, nem leszek elég jó? Ezeken filózom sajnos próbálok relaxálni de semmi. És sajnos hónapok óta nem tudom mi tévő legyek. Aki hasonló helyzetben van kitartást és minden jót!