Normális, hogy így érzek?

20 év után elhagyom a férjem. Hosszú volt az út, ami ide vezetett. Sokszor megbeszéltük, de nem tudtuk rendbe tenni a dolgokat. Rengeteg vita, veszekedés, ordibálás. Nulla családi élet, hiszen neki dolgozni kell. Minden az én feladatom, mert ő dolgozik. Persze én is, de az nem lényeg, hiszen szar a munkám úgyis, a főzés, takarítás nem munka. A gyereknevelést elrontottam, én dagadt vagyok. Híztam, tény ezt alatt a húsz év alatt. Mondjuk ő sem egy adonisz. Semmiben nem értünk egyet. Mások az elképzeléseink. A gyerekkel sem foglalkozik, mert az fárasztó, meg ő nem 10 éves, hogy játsszon.

Szóval úgy döntöttem, lépek a gyerekkel. És most kettősség van bennem. Egyrészt bánt, hogy nem jött össze ez a dolog úgy, ahogy szerettem volna. Viszont megkönnyebbülést érzek, hogy vége lesz. Ugyanis az utolsó évek full stresszesek voltak. Rengeteg betegség kijött rajtam, mind a stresszhez köthető.