Ki miért egyedülálló és hogy érzi magát?

4 éves kapcsolat, 2 éve együttéltünk; vége lett mert a partner még élni akart. ebbe én már nem férek bele.

hogy érzem magam? én voltam a balfasz...miért nem én küldtem el és hamarabb :D nekem kellett volna kidobni őt akkor könnyebb lenne. ettől én még nem utálom a férfiakat, csak a pondrókat :D de hát majd idővel rájön hogy a boldogságot nem a partnerek száma jelenti.

29/N

Pár hónapja léptem ki egy 5 éves kapcsolatból, ami sajnos kiérdemli a toxikus jelzőt. Folyamatosan próbált leuralni, kifogásokat keresett, ordibált. Nem ütött meg, de egyszer végigrángatott az utcán. Most bennem van a kognitív disszonancia, mert egy ideig meg tudta magyarázni, miért ilyen (szegénység, rossz gyerekkor, stb.), sokáig megértő voltam, de a végén már egy szavát sem hittem el. Sőt, akkor már csak ráhagytam a dolgokat.

Most gyógyulgatni szeretnék, és akkor kezdek bele új kapcsolatba, amikor már megerősödtem lelkileg, és úgy érzem, hogy újra szeretnék férfival lenni.

29 éves vagyok, 5 éve egyedül, előtte 8 évig kapcsolatban.

Szuperül érzem magam, és nem kívánok változtatni

Szia!

Bár én fiatalabb vagyok nálad (29f), teljes mértékben hasonlót tapasztalok és élek meg. Talán túl idealisztikus az a kapcsolati kép, amit én valódi kapcsolatnak és társiasságnak érzek.

Éppen ezért inkább hagyom az egészet. Belefáradtam - mennyiség lenne, de azt a nőt nem találom...

Így a mennyiség sem érdekel már - túl könnyű és helytelen lenne az az út, sokszor úgy érzem.

Plusz: így elkerülöm azt is, hogy esetleg a másikat megbántsam.

Eléggé kellemetlen érzés... de legalább nem futkosok illúziók után. Vágyakozás van, de a realitás más.

f

En is egyedulallo vagyok.

Es tok kiraly. 36F

Én azért mert lehetőségek hiányában nem tálalom barátnőm. A net tiszta gáz, ismeretségi kör nincs, melóhely nem olyan, szomszédok szintén nem opciók, stb.,... Régen mindig bele botlottam vkibe, ritkán, de alakultak, ma semmi és az idő iszonyat telik.

Cefetül érzem magam e miatt, elvagyok egyedül, rendben az életem, de a társ hiányzik úgy érzem...

47f.

26 vagyok, két barátnőt leszámítva szinte egész életemben egyedül voltam.

Sokszor volt rossz, mert próbálkoztam neten, társaságban.

Most ott tartok, hogy nem kívánok senkit az életembe, és nyugodtabb, boldogabb lettem.

24/N és nem volt soha senkim. Nagy plátói szerelmeim voltak eddig. Kb. az a hülyét csináltam magamból kategória. XD Olyan érzés ez, mintha csak haverkodásra lennék jó (mert nem rossz ha az embernek vannak ellenkező nemű barátai is), de így a nőt azt nem látják bennem. 😔 Igazából nem tudom hogy működik ez a vonzalom dolog. A semmi alapján nem igazán tudok elképzelni egy randit, ahhoz egy kicsit jobban kell ismerjem a masikat, hogy lássam, mi a szimpatikus benne és mi nem. De hát a barát viszonyt a többség tényleg csak ennyinek értelmezi.

2 éve zavar a szingliség, azelőtt nagyon szuperül elvoltam egyedül. Ìgy hogy házasodnak, szülnek körülöttem, azt érzem jócskán le vagyok maradva. 😅

Èn azért, mert lehetetlen egy kedves, értelmes, érzelmekben gazdag (az érzelmeket kimutatni tudó), családra vágyó, normális férfit találni 30 fölött....

37/N