Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez a férfi lehet hogy aranyásó?
Eljegyezte az egyik ismerösömet előtte pedig csak 2 másik nőt próbált az egyik nagyon gazdag vállalkozóé volt a másik pedig egy diplomatáé megintcsak jó családból sok ingó vagyonnal egyik se jött össze neki.
A keresete nem jó nettó 300 ezer forint és mosthogy sikerült eljegyeznie a nőt már a maszekolást is abbahagyta 30+ éves és egy forint megtakarítása sincs semmi vagyona.
Ez a ismerösöm örökölt Budapest belvárosában lakást és a férfi már beköltözött félig.
Vajon a pénzre megy vagyonra?
Nettó 300 Magyarországon mióta nem jó kereset? Konkrétan átlagon felüli.
Megtakarítás hiánya mutatja, hogy nem tud bánni a pénzzel.
A fentiekből ennél többet nem lehet megállapítani.
Az egyetemen szinte csak gazdag lányokkal voltam, de azért, mert olyan közösségbe kerültem, ahol nagyon sok volt a jómódú családból származó lány. (Nem az utcáról szedtem össze őket, hanem a környezetemből és olyan helyre jártam, ahol sokan voltak.) Volt olyan, akinek az apjának több lovardája volt. Volt olyan csajom, akinek az apja valamilyen megyei főbíró volt és volt a Balatonon yacht-juk, ahová engem is meghívtak. Volt olyan barátnőm, akinek a szüleinek társasházkezelő vállalkozása volt és 3-an laktak egy 5 szobás, emeletes belvárosi lakásban.
Eközben meg az én szüleim egyáltalán nem gazdagok, vidéken fizikai munkát végeznek a mai napig 200 nettónál kevesebbért. Viszont jól nézek ki, intelligens vagyok és úgymond látszott rajtam akkor is, hogy én valószínűleg annál azért többre viszem, mint a szüleim.
Ilyen kereset mint ami a férfinek van, nagyon is jónak számít, szerintem.
Az, hogy egyáltalán nincs megtakarítása ennyi pénzből, az elég fura.
A többihez nem tudok hozzászólni, lehet olyan körökben mozog, hogy ilyen gazdag lányokat ismer meg, nem t udom- nem tudhatom.
150 ezerért bérel,szülökhöz jár enni,szoktak neki havi 50 ezret küldeni is szülök.
A nő fiatalabb de többet keres
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!