Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom nem akar a következő szintre lépni a kapcsolatunkban. Mit tegyek?
3 éve vagyunk együtt, és eddig azt gondoltam, minden rendben. Kiegyensúlyozott, boldog, eseménydús párkapcsolatban élünk.
Kapcsolatunk elején, és folyamatában is sokat beszéltünk a közös jövőnkről, terveinkről, úgy beszéltük, hogy 2-3 év után, ha minden rendben, összeköltözünk. Mindketten dolgozunk, szerencsére anyagi problémáink sincsenek, mégis inkább a hétvégi találkozások pártját fogja továbbra is.. Mostanában többször is felvetettem az ötletet, hisz már a korban is benne vagyunk (én 26 N,ő 29 F), ráadásul szülőknél élünk mindketten, de újabban hallani sem akar róla, ha szóba jön a téma, hárít, elkezd másról beszélni (lehet érzi, hogy mostmár komolyra fordul a helyzet?!) . Nem tudom mitévő legyek, teljesen tanácstalan vagyok. Szeretem őt, de úgy érzem, én már többre vágyok a hétvégi találkozásoknál, már egyenesen cikinek tartom ezt az életmódot.. Tanácsokat, ötleteket, hasonló szituációkból szerzett tapasztalatokat szeretnék kérni tőletek.
Jaj de ismerős. Nekem is volt ilyen exem, de nálam fél év a lélektani határ. Ha addig nem akar velem, akkor nem akar komolyat tőlem.
Mindegyik párom szinte hónapok alatt szorgalmazta az összeköltözést.
Ez az egy... nem is vártam rá.
Várna 3 évet a fene. Én 3 év alatt építettem fel a mostani életem a 0-ról, és ebbe értsd a munkahelyet, közös otthont, egy férjet és egy gyereket.
De örülök, hogy neked ennyi időd van a semmire. Szerintem valahol te is féltél eddig a felnőtt élettől.
Sajnálom, de nagyon sok hozzászólónak igaza van. Én is már nagyon szeretnék összeköltözni a barátommal, és ugyanez a helyzet áll fent köztünk, hogy hétvégén találkozunk egyszer, mint 16 évesen. Igaz, még tanulunk, és annyira nem sürgető, mint neked, és várnom kell, ezt én is tudom.
De ha nem 20, hanem 26 éves lennék ugyanebben a helyzetben, két lábbal rúgnám ki ezt a valamit és keresnék egy FÉRFIt. Elég éretten gondolkodó, felnőtt, komoly nőnek tűnsz, és szerintem ennél jobbat érdemelsz.
Az "anya-szálloda" valóban kényelmes, és a férfiak sosem akarnak kijelentkezni...
Két kapcsolatomban is másfél év után kérdeztem rá, mit gondol az összeköltözésről.
Hogy mit gondol róla...
Hebegtek habogtak, tereltek, ez még túl korai, még nem olyan régóta járunk..
Mondtam, hogy nem kell betojni, nem azt mondtam hogy költözzünk össze, csak kíváncsi vagyok hogy élünk hozzá.
Mind kettő védekezésből vissza támadt, hogy mit erőltetem ezt a témát.
O.o
Akkor még én éreztem rosszul magam, hogy tényleg erőltettem volna?
Ma már tudom, hogy nem erőltettem, rákérdeztem, éretlenek voltak még, hogy ezt felfogják, és be voltak tojva.
A mostani páromnál nem kecmeceltem. Oda meg vissza voltam érte, de tudtam, jó előre tisztázni.
A második héten még arra is rákérdeztem hogy szeretne e gyereket. Először megdöbbent, de mondtam, hogy nem szerződést kötünk, csak kíváncsi vagyok, támpontnak jó, ha megismerjük egymás gondolkodásmódját ebben.
Felvonta a szemöldökét, és elmondta a véleményét, hogyan gondolja, mint tervezi, megkérdezte tőlem is. Örültünk hogy passzol a dolog. Nem időszerű, ezért nem téma, de legalább ismerjük a másik hozzáállását.
És azért köztünk van korkülönbség, az én javamra.
Ebből csak azt akartam kihozni, hogy nem számít a kor, ha érettségről van szó. Pl hogy felvállalja az álláspontját.
Aki terel, hárít, az dugja fel magának, és nőjön fel, én nem játszmázom.
Egyetértek veled ( de minden hozzászólóval) ez vicces.
A 17 éves lányom van így a 19 éves pasijával. Szűk egy éve ismerkedtek meg.
Nagyon nem tervezett gyerek volt, így én mar öreg vagyok.
Azt tapasztaltam, hogy az életben stressz mentes időszak annyi van, amennyi szivárványos eget láttam.
A házasság,vagy a tartós kapcsolat meg előre viszi az embert.
És nem fér bele egy ekkora fordulat,magyarázat nélkül, az se, hogy elteteljünk egy kérdést.
Bár ezek tulajdonképpen a felnőtt életbe se férnek bele.
"..sokat beszéltünk a közös jövőnkről, terveinkről, úgy beszéltük, hogy 2-3 év után..összeköltözünk.."
*
Tényleg, vagy mindig csak te?
Esetleg ő ilyenkor csak valamiféle visszhang volt..m
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!