Összekavartunk. Csak vigasz voltam?

Van egy srác..az osztálytársam volt,most érettségiztünk,ezenkívül jó barátok is vagyunk. Most voltunk nyaralni így osztállyal/barátokkal. Bevallotta egyik este ,hogy szerelmes az egyik osztálytársnőmbe-aki ott volt velünk,és az én egyik jó barátnőm- de reménytelen..viszont..következő éjszaka,ittasak voltunk -nem berúgás,de kellemes, mindenre emlékezős!- és egy szobába kerültünk együtt,amit bezártunk-megszokás,féltem éjszaka az értékeimet-,és együtt aludtunk,egy ágyon..és hát smároltunk..mondtam neki még akkor hogy megfogja bánni,nem válaszolt rá, tehát ezt igennek vettem. És nagyjából be is igazolódott. Bár nem volt érezhető,és észrevehető másoknak szerintem. Se ő se én nem mondtuk el szerintem senkinek.(ugye csak az én részemet tudom..)

Mindketten kedveljük a másikat, jól elvagyunk, számíthatunk egymásra, és szerintem mindketten bejövünk a másiknak,nekem ő biztos. DE ha szerelmes,márpedig nagyon is az,akkor miért smárolt velem,meg ölelgetett,bújt,stb? Mással nem hiszem, hogy megtette volna,mert nem volt részeg,meg nem olyan hogy bárkivel.. szóval tetszem neki gondolom.. magányos lett volna?Meg szomorú,a reménytelen szerelem miatt,és így vigasztalódott?

Kéne erről beszélni? Vagy az „úrinő élvez és hallgat” elv alapján csináljam?Nem akarok vele járni,bár jól esett ez a kis játék,azt tagadhatatlan.Nincs barátom.