Milyen egy bántalmazó kapcsolat?

"A végstádiumban magadhoz térsz, utolsó erőddel kiszabadítod magad, de már mindegy, zombiként élhetsz tovább."

Ez sajnos így van. Rengeteg idő felépülni ebből. Én úgy gondolom, lehet, hogy pár pofonon előbb túl lehet lenni, mint a hónapokig (másoknál évekig) tartó folyamatos lelkiterroron, erőszakon.

Amikor már kezdesz ráébredni, hogy azon agyalsz mit mondj ki a másik előtt vagy mit ne..

Ott kezdődik, hogy minden eszményinek tűnik. Később szépen lassan elveszíted miatta. Még később pedig csak ő van - minden, ami téged önmagaddá tett, az sz*r. Kompromisszumokat nem köt, az igényeidet semmibe veszi, teret nem hagy neked, ha nem az van amit akar, akkor durva veszekedések, durcák, és hasonlók jönnek.

Lépnél ki, vagy visszakönyörgi magát, vagy lerombolja az önbizalmad, de inkább mindkettő felváltva.

Iszonyatos.

A másik belemászik a fejedbe, és elhiteti hogy egy darab értéktelen sz*r vagy. Közben a barátnőid, kollégáid, a saját szüleid is folyamatosan áradoznak, hogy a te párod mennyire jó ember, mennyire csodálatos. Szóval egyre jobban meg vagy győzve, hogy te vagy a legrosszabb ember a földön, és mindenkinek egy teher vagy.

Ez a lelkiállapot nagyon jó arra, hogy a bántalmazó megkapjon mindent amit akar. Teljes kiszolgálást otthon, a másik pénze felett való totális kontrollt, szexet csettintésre, stb.

Az benne a legrosszabb, hogy ha a bántalmazó fizikailag bánt, bárki meglátja a zúzódásokat, azonnal segíteni akar, és a bántalmazó lebukik, és mindenki egy szemétnek tartja. Ha a bántalmazó szóban bánt, annak a nyoma az elmében marad. Utána ha valaki látja a bántalmazottat kiborulni, nem a tünetet látja, hanem egy indokolatlan hisztériát, és még jobban szeretik a bántalmazót, hogy képes egy ilyen hisztériás emberrel együtt élni.

Ez ellen a védekezési mód két részből áll. Először meg kell ismerni a bántalmazók tipikus húzásait, másodszor meg kell erősíteni az önmagunkba vetett hitet. Ha úgy érezzük hogy bántanak minket, akkor az úgy is van, és tiszteletet és boldogságot érdemlünk. Szükség van a bölcsességre, hogy felismerjük a mézesmadzagot. A bántalmazott folyamatosan azt hiszi, hogy minden rendben lesz, csak neki jobban kell igyekezni. Ezt a mézesmadzagot néhány sikertelen próbálkozás után el kell engedni.

4es, 8as válaszolónak igaza van.

De ezek akkor érvényesek, ha valamivel intelligensebb bántalmazóval van dolga az embernek.

Talán ez még rosszabb.

De van az a fajta aki nem készíti így elő a terepet, egyik pillanatról a másikra egyszercsak egy állat lesz és az ember felse fogja mi történik csak azt, hogy elkezdett félni attól aki eddig erre semmi okot nem adott, sem lehúzó szavak, semmi.

Habár, ha jobban belegondolok, de.. néhány lehúzó szó lehet, hogy mégis akadt, de inkább főleg piedesztálra emelt az évek alatt. Aztán bekattant mikor elakartam hagyni és na onnan aztán..

Én még hozzátenném azt is, hogy a bántalmazás nem mindig egy megtervezett dolog, sajnos van, hogy csak úgy jön a másik félből. Van, hogy még ő maga sem ismeri fel, hogy a viselkedése megalázó, bántó a másik félre nézve. Ezzel persze nem védeni akarom őket, csak feltűnt, hogy mindenhol egy jól megkomponált dologként vezetik fel, mintha teljesen tudatos lenne. A bántalmazók egy részére, de nem mindenkire igaz, amit előttem írtak - mindenki áldott jó embernek tartja őket, és azt hiszik, hogy a bántalmazott fél megfogta az Isten lábát. Van azonban, hogy ez nincs így, és feltűnik a bántalmazott környezetének, hogy valami nem kóser, csak nem akarnak, nem mernek beleszólni.

"Utána ha valaki látja a bántalmazottat kiborulni, nem a tünetet látja, hanem egy indokolatlan hisztériát, és még jobban szeretik a bántalmazót, hogy képes egy ilyen hisztériás emberrel együtt élni."

Sajnos ez viszont mindig így van, 100% igaz. Ha véletlenül ki mersz akadni, nem fog értékes emberként nézni rád, akár szeretik a bántalmazót, akár nem. Az áldozathibáztatás is gyakori, a "ki milyen virágot szakít, olyat szagol" formájában. Csak azt felejtik el, hogy a kapcsolat elején minden kedves, aranyos, ideális férj/feleségjelölt. Akkor mutatják ki a foguk fehérjét, amikor már biztosnak érzik a másik fél szeretetét, mert olyan mértékű az érzelmi kötődés. Persze olyan is előfordulhat, hogy "túl hamar" kezd el bántalmazni valaki, csak akkor még kifolyik az áldozat a kezei közül, mivel még nem kötődik.

A bántalmazás sajnos egy körfolyamat. Megtörténik a sértődés, nyílt vagy passzív agresszió formájában. (A nyílt például ha üvöltözik, veled, a passzív, amikor látod, hogy duzzog magának.) Azonban ha a bántalmazott fél elkezd teperni, esetleg megteszi azt, amire korábban nemet mondott, "elnyeri" a megbocsátást, és megint kenyérre lehet kenni a bántalmazót. A boldog időszakok egyre rövidebbé válnak, míg a puskaporos légkör egyre gyakrabban jelen lesz, és az áldozatnak egyre többet meg kell tennie, hogy a bántalmazó kedvében járjon.

Szerintem engem időnként bántalmazott érzelmileg az exem, bár nem gondolom, hogy szánt szándékkal tette volna. Inkább a saját frusztrációival nem tudott megküzdeni. Folyton dicsért ugyan, hogy milyen ügyes vagyok, de időnként elárulta magát. Folyamatosan azt éreztem, hogy én azért végeztem hamarabb az egyetemen, mint ő, mert könnyebb szakon voltam, illetve nekem könnyebb dolgom volt, mert nem kellett annyi munkaórát vállalnom egyetem mellett. Nyíltan nem mondta ki, de valahogy éreztem. Az anyja viszont kimondta nyíltan is - a családjukban úgy tartották, hogy nekem csak azért sikerülhet bármi is, mert az könnyű volt. Nem akarom szidni a volt páromat, mert nála szerintem egyáltalán nem volt tudatos, sőt, próbálta is építgetni a dicséretekkel az önbizalmam... Csak a rejtett utalásokkal sajnos mégis lehúzta, összezúzta azt. Van egy jó kis imposztor-szindrómám, mert tényleg úgy érzem, hogy könnyű volt ez a szak, pedig ez nem igaz, hiszen innen is buktak ki emberek, és van, aki 5-6 éve szenved vele, valamint sok matek/statisztika volt. Mégis...