Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan jussunk kompromisszumra...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan jussunk kompromisszumra összeköltözésnél, ha utálom a kígyóját?

Figyelt kérdés

Nagyon jól megvagyunk, már 4 éve vagyunk együtt és össze szeretnénk költözni, de én nem vagyok hajlandó egy kígyóval egy fedél alatt lakni. Ez a négy év alatt, mindig inkább úgy alakítottam a dolgokat, hogy nálam legyünk, de ha nála voltunk, akkor mindig az volt az első, hogy ellenőriztettem vele, hogy rendesen be van-e zárva és csuktam az ajtókat. Kislány korom óta rettegek a kígyóktól, volt egy incidensem siklókkal, azóta minden hűlő off limit nálam.

Most, hogy komolyabban beszélünk az összeköltözésről, elmondtam neki, hogy nem szeretném, ha a kígyó is velünk jönne. Ezen kiakadt, amit megértek, hisz egy állatról van szó, amihez kötődik. Felhoztam, hogy kereshetnénk neki esetleg egy gazdit, mire az volt a reakciója, hogy oké, de akkor az én kutyám se költözik velünk. Szerintem ez nagyon gyerekes reakció volt a részéről, hisz egy kiskutyát nem lehet összehasonlítani egy kígyóval. A kígyók sokkal, macerásabbak, amióta együtt vagyunk 1x voltam hajlandó végignézni az etetést, és az hagyján, hogy párszor előfordult, hogy kiszökött és bebújt a kanapéba, mert ő úgy gondolta, hogy a kígyó egy külön szobában lesz, aminek be lehet csukni az ajtaját, de hogy nem lesznek fagyasztott rágcsálók a fagyasztónkban, az is biztos! A másik, hogy pár éven belül gyerekeket szeretnénk és a kígyós platformokon nem ajánlják a kígyó tartást kisgyerekek mellé.

Neki az én kutyusommal az égadta világon semmi baja nincsen, nem is értem, hogy hogyan mondhatta ezt komolyan, hisz azt hittem, hogy jó a kapcsolatuk és ő is szereti. Persze más lenne, ha mondjuk allergiás lenne rá, vagy neki lenne kutya fóbiája (létezik ilyen? Lol), de eddig sose panaszkodott a kutyusomra, szimplán most csak fogat-fogért alapon. Ha egy kígyó másik gazdihoz kerül, ugyan abban az akváriumban marad, tehát a közvetlen környezete nem változik és szerintem megoldható lenne, hogy olyan gazdit keressünk, akinél meg tudja látogatni. Szóval szerintem egy kígyót egyáltalán nem viselné meg, hogy új gazdija van, ennek ellenére egy kutyust nagyon is, hisz sokkal több kontaktom van vele annál, mint hogy pár hetente valami fagyasztott szart bedobok neki és naponta párszor rápillantok.

Szóval nem, a kutyát is lelkileg megviselné és engem is, ha el kéne váljunk.


Szerintetek hogy jussunk dűlőre? Szerintem nekem van igazam, a kígyónak mennie kell, a kutyusom marad. Ha ezt nem fogadja el, nem tisztel engem és az érzéseimet.


Nem tudom mennyire releváns, de egy 6 éves boáról és egy 3 éves máltairól van szó.


A válaszokat előre is köszönöm!



2021. febr. 28. 10:07
1 2 3 4 5 6 7
 31/70 anonim ***** válasza:
100%

Isten mentse meg ezt a férfit tőled. Ha jót akar magának nemhogy gyereket nem vállal veled de még egy kaktuszt sem. Egyáltalán ilyen hozzáállással miért is gondolkodsz családalapításon vele.


Ha külön szobában lenne be sem kéne menned hozzá, az eledelnek pedig gondolom venne a párod egy külön fogyasztót ha ezt megbeszélnéd vele DE NORMÁLISAN. Élővel is lehet egyébként etetni, akkor nem kell a fagyasztóban tárolni. 😉

A párod válasza pedig tökéletes volt. Egyértelműen nem adnád a kutyát, ezt ő is tudja és nem is ezért mondta. Azt akarta, hogy átérezd ugyan azt amit ő érez ebben a helyzetben. Te pedig a helyett, hogy elgondolkodnál ezen kicsit, rögtön behisztizel, mert az már nem működik ha neked nem tetszik valami.


Egyébként (#25, neked is mondom) engem a szüleim kígyó és kutya (+macskák) mellé vittek haza a születésem után és ugyan úgy imádtam a kígyónkat mint a kutyánkat és a macskáinkat.

2021. febr. 28. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/70 A kérdező kommentje:

Tökre jó, hogy már 3 oldal választ kaptam, de igazából egyik se volt hasznos!

Értem a véleményeteket, de tudja valamelyikőtök, hogy igazából mivel is jár a kígyó tartás? A tapsztaltak által adott válaszokra sokkal jobban adnék!

Többen is úgy írtatok, hogy hagyján hogy még igazam sincs és mekkora rbanc vagyok, a kígyó mennyivel többet ér mint a kutyám. Az egyik az, hogy szerintem egyáltalán nem ezt írtam le, hanem pont az áll a kérdésemben, hogy hogyan jussunk kompromisszumra, a másik, hogy a kígyót ő azért vette, mert mennyire menőn néz ki a legénylakban. Annó a szülei se engedték, hogy otthon tartson, mert a nővére gyerekei sokat vannak ott.. A kutyámat meg egyébként tőle kaptam😂 Szóval nyilván ha bármi problémája lenne a kutyával, nem vette volna meg. Amióta összejöttünk, szinte nálam lakik, ha a kígyó nem lenne, már teljesen összeköltöztünk volna és ezzel ő is teljesen tisztában van. Az ő lakásába inkább akkor vagyunk, amikor áthívjuk a haveri társaságot és buli van. Igazából az ő szempontjából a kígyó nem arról szól, hogy ő annyira imádja, hanem inkább az elköteleződés, tudjátok, kapuzárási pánik, végleg vége a legénykorának🤷🏻‍♀️


Annyi új fejlemény van, hogy délután felhoztam neki azt is, hogy ha már házat veszünk, ne csak a közeljövőn gondolkozzunk, hanem hosszútávon és hogy mi lesz a kígyóval mondjuk 10 év múlva, ha a leendő gyerekeinknek külön szoba kell. Na erre előállt azzal a fantasztikus ötlettel, hogy spóroljunk egy kicsit tovább és vegyünk 5 szobásat🤦🏻‍♀️


Egyébként az, hogy mindkét házi állatot megtartsuk, egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hisz ha kiszökik a kígyó, amíg nem vagyunk otthon és megfujtja a kutyámat? Nem nagy testű, persze nagyobb, mint amekkora kaját kap, de simán el tudná kapni.


De egyébként úgy is nézhetjük, hogy számára a kígyója az agglegénységének a szimbóluma, a kutyám számomra meg a kapcsolatunké.

2021. febr. 28. 18:38
 33/70 A kérdező kommentje:
#31, ha ennyire képben vagy a kígyó tartással, akkor tudhatnád, hogy az elő állattal való etetés nem ajánlott, hisz megsérthetik a kígyót🤦🏻‍♀️ A másik meg, hogy milyen jó is lenne, ha betegségeket terjesztő egerek is lennének abban a szobában🤦🏻‍♀️ A párom nem annyira rajong a házi munkáért, pláne még majd a plusz szobát és az egereket is majd takarítja. Hahaha jó vicc, tuti, hogy ez is mind rám maradna
2021. febr. 28. 18:44
 34/70 A kérdező kommentje:
#32, nem fér bele🤣
2021. febr. 28. 18:44
 35/70 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, még ha úgy is van ahogy írod, és anno 6 éve tényleg csak emiatt vette a kígyót (amit nem tudok elképzelni, de most tételezzük fel, hogy igaz), 6 év akkor is sok idő, és időközben nyilván meg is szerette és hozzánőtt.
2021. febr. 28. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/70 A kérdező kommentje:
Egyébként fordított esetben, ha ő írta volna ki, hogy mondjuk allergiás a kutyámra, akkor mit reagálnátok? Hogy akkor szakítsunk? Mivel ez kb ugyan az, lelkileg allergiás vagyok a kígyókra!
2021. febr. 28. 18:54
 37/70 anonim ***** válasza:
100%
37 Hát bocs, akkor is annyi a választás, hogy gyógyszert szedsz, vagy szakítotok ha megakarja tartani valaki az állatát. Nekem macskáim vannak, nem jönnék össze olyannal, aki nem viseli el, vagy allergiás rá.
2021. febr. 28. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/70 anonim ***** válasza:
66%
Nem a kígyó hibája sokan összetevesztik a csivavát egy patkánnyal. Ha meg másfajta törpe izé akkor is simán megeszi. Nézd a jó oldalát legalább egyszer igazából jól lakik a kígyó. A kutyadnak úgysincs sok haszna ha meg megvédeni se tudna mondjuk a kígyótól, ha legközelebbtéged nézne kajának.
2021. febr. 28. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/70 anonim ***** válasza:
100%

"de én nem vagyok hajlandó egy kígyóval egy fedél alatt lakni."


Ezt nevezed -"hogyan jussunk kompromisszumra ?


Hát erdekes felfogásod van a kompromisszumról,az biztos.

Ja és nem tudom,,hogy jott ki nálad a "mekkora ri*anc vagyok".

Mert senki se állított ilyet.

Szval ha nincs hasznos valasz,akkor

1.Pld keresd meg a Kígyokkal Elni Lehetetlen egyesületet, és menjetek tüntetni,

2.vegyél egy mongúzt szülinapjára

3.Győzz meg ,hogy te előre tudtad a helyes választ,csak szórakoztatni szerettel volna minket,mivel úgyis rengeteg időnk van valaszikat irkálni.

2021. febr. 28. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/70 anonim ***** válasza:
96%
Az a baj kérdező, hogy a barátod ajánlott kompromisszumot (külön szoba a kígyónak), de te semmilyen áldozatra vagy elfogadásra nem vagy képes és csak hisztériázol amiért nem az van, amit te szeretnél. Nőként írom, hogy férfiként menekülnék előled és nem azért, mert bajod van a kígyómmal, hanem mert ennyire érzéketlen és főnökösködni vágyó vagy.
2021. febr. 28. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!