Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem támadásból, kizárólag kíváncsiságból kérdezem azokat a nőtársakat, akiknek jópár évvel idősebb a pasija. Titeket ez nem zavar?
Volt 5 és fél évvel idősebb barátom 3 évig, már az is zavart. Úgy éreztem, mire eljutunk majd a gyerekvállaláshoz, lehetne 5 évvel fiatalabb, mert kicsit túl későn jön majd neki. Sokkal előrébb tartott az életben is, ami egyfelől segítség, másfelől szakadék.
Nekem fura, hogy mások 10 év körüli korkülönbséggel is elvannak, hogy kooperáltok?
Szerintem nekem az ideális az olyan -2 évvel fiatalabbtól +3 évvel idősebb pasi, tehát aki velem egyidős. A barátom, akivel 2 éve együtt vagyunk, több, mint 1 évvel fiatalabb nálam. Így alakult, nem terveztem. De el kell mondanom, hogy még régen, mikor összejöttünk, akkor felemelő érzés volt, hogy 5 és fél évvel idősebb pasi után lett egy velem egykorú, sőt, fiatalabb. Úgy éreztem, lekerült a vállamról az a nyomás, amit az exem kora váltott ki. Velem egykorúval a gyermekvállalás gondolata is sokkal kényelmesebb.
Na, de mások elvannak ugye 10 év korkülönbséggel is, gyermeket is vállalnak.
Nyilván, akinek minden stimmel, azt nem zavarja a korkülönbség. De épp ez az, hogy a korkülönbség miatt szoktak nem stimmelni a dolgok, amik egyidőssel természetesen stimmelnek.
Valaki írta, hogy neki még megoldás is volt a gondokra, hogy idősebb a párja, na úgy értem is, hogy minden oké.
Amúgy, amit valaki írt, hogy fiatalabb pasit abnormálisnak érezne, megsúgom, én is így mondtam régen. :D Aztán mikor ismerkedtünk, és megtudtam, hogy fiatalabb nálam, ráadásul több, mint 1 évvel, elsőre nagyon fura volt... De aztán megszoktam, jól van ez így. Egyáltalán nem zavar oly módon, mint amennyire a több mint 5 év zavart, se semmilyen módon, örülök neki.
A kommentem előtti válaszolónál is értem, hogy tényleg stimmel a 10 év korkülönbség. Így érthető, hisz ilyen esetekben tényleg nem akadály, meg, gond, hanem még megoldás is. Tök érdekes amúgy, hogy valakiknek a +10 év a kényelmes, valakiknek pedig a +5 is túl távol van.
(De amúgy azt hozzátenném, hogy előbb jönnék össze egy 5 évvel idősebb férfival, mint egy 5 évvel fiatalabbal. :D)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!