Lehet valami igazság abbam, amit a barátnőm apja tanácsol?

Amikor legutóbb náluk voltam, az apjával beszélgettem egy ideig négyszemközt, mert a párom és az anyukája a konyhában sütögettek.

Azt kérdezte az apja, hogy tisztában vagyok-e, hogy ez egy nagyon problémás kapcsolat lesz, amikor összeköltözünk és megkezdjük a közös életet (most készülünk összeköltözni).

Elmondta, hogy a barátnőm anyukája bipoláris zavarral küzd, és a mániás fázisaiban össze-vissza vásárolt, és sajnos fel kellett ismernie, hogy agresszióval lehetett csak kordában tartani, ami néha 1-1 pofont + a pénze feletti rendelkezést jelentette, mert ha nem teszi, akkor képes lett volna a család összes pénzét elverni, és orvoshoz is csak akkor volt hajlandó elmenni ha keményem odavágott.

Azt mondja, hogy a barátnőm örökölte a hajlamot, bármikor beteg lehet ő is, és még akkor is veszélyes, ha nem beteg, mert abban nőtt fel, hogy az anyja mindent megvett neki, és meg is látszik rajta, ezért nem fog működni a kapcsolatunkban a feminista felállás, nem szabad szabadon fogni, különben követelőzni fog, miután a saját fizetését elverte felesleges dolgokra, nézzem meg, mennyi ruhája, piperéje van, sose elég neki, meg olyan is volt, hogy az anyja spontán elutaztatta Párizsba, majd onnan Londonba, mert épp bekattant, és ott is mindent megvettek, ami csak megtetszett neki.

Arra kért, hogy csak akkor menjek bele vele az együttélésbe, ha képes vagyok valamennyire rendelkezni felette, és odacsapni, ha kell, férfinak lenni.

Szerintetek van ennek értelme? Gondolom, egy apa sem kérne olyan, hogy uralkodjanak a lányán, ha nem gondolnák őszintén azt, hogy baj legyen, úgyhogy sajnos szöget ütött a fejembe.