Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet valami igazság abbam, amit a barátnőm apja tanácsol?
Amikor legutóbb náluk voltam, az apjával beszélgettem egy ideig négyszemközt, mert a párom és az anyukája a konyhában sütögettek.
Azt kérdezte az apja, hogy tisztában vagyok-e, hogy ez egy nagyon problémás kapcsolat lesz, amikor összeköltözünk és megkezdjük a közös életet (most készülünk összeköltözni).
Elmondta, hogy a barátnőm anyukája bipoláris zavarral küzd, és a mániás fázisaiban össze-vissza vásárolt, és sajnos fel kellett ismernie, hogy agresszióval lehetett csak kordában tartani, ami néha 1-1 pofont + a pénze feletti rendelkezést jelentette, mert ha nem teszi, akkor képes lett volna a család összes pénzét elverni, és orvoshoz is csak akkor volt hajlandó elmenni ha keményem odavágott.
Azt mondja, hogy a barátnőm örökölte a hajlamot, bármikor beteg lehet ő is, és még akkor is veszélyes, ha nem beteg, mert abban nőtt fel, hogy az anyja mindent megvett neki, és meg is látszik rajta, ezért nem fog működni a kapcsolatunkban a feminista felállás, nem szabad szabadon fogni, különben követelőzni fog, miután a saját fizetését elverte felesleges dolgokra, nézzem meg, mennyi ruhája, piperéje van, sose elég neki, meg olyan is volt, hogy az anyja spontán elutaztatta Párizsba, majd onnan Londonba, mert épp bekattant, és ott is mindent megvettek, ami csak megtetszett neki.
Arra kért, hogy csak akkor menjek bele vele az együttélésbe, ha képes vagyok valamennyire rendelkezni felette, és odacsapni, ha kell, férfinak lenni.
Szerintetek van ennek értelme? Gondolom, egy apa sem kérne olyan, hogy uralkodjanak a lányán, ha nem gondolnák őszintén azt, hogy baj legyen, úgyhogy sajnos szöget ütött a fejembe.
Az igaz, hogy bipoláris az anyja, ezt mesélte már.
Amúgy mi az, hogy "mai kapcsolat"? Idióta.
És ennem tudatában döntöttél úgy, hogy összeköltöztök.
Ezek után itt egyedül a te fejed verheted a falba.
Akkor mi van, ha az első odacsapás után, csupán nevelési célzattal, vetet egy látleletet és feljelent?
Gyorsan kiderül, hogy két rendőrbácsi előtt mennyire vagy férfi.
Senki nem beszélte összeverésről, a barátnőm anyja is max. tenyeres pofont kapott, azután aztán vetethetne látleletet... :D Pont az a lényeg, hogy fizikailag semmiség volt, se pont elég volt ahhoz, hogy hirtelen kétségbe essen és végre elmenjen az orvoshoz és szedje a gyógyszereit.
A barátnőm nem bipoláris, és ütni-verni nem tervezem, de abban igaza lehet az apjának, hogy meg kellene húzni a határokat. Jól keres amúgy, a saját pénzét költi, ezért most nem lehet beleszólni, de ha családot alapítunk, együtt élünk, akkor már nem csak rá tartozik, már bocs.
De miért vele tervezel családot, ha úgy írsz róla, hogy abban se szeretet, se tisztelet nincs? Mintha egy hibás berendezés lenne, amire időnként ráversz, hogy működjön.
Felnőttek vagytok? Miért akarsz te nevelni egy felnőtt nőt? Milyen határokat húzol?
Még együtt se laktok, már változtatni akarsz rajta. Felesleges. Egy életen át boldogtalanok lesztek, és beállhatsz a sorba azok közé, aki azt hiszi, hogy a gyerek és az esküvő tette tönkre az életét.
A tenyeres pofonra meg annyit, hogy egy tökönrugásról se lehet látleletet vetetni.
Amúgy mit hittél, a smink, a csinos ruha, a cipő a fán terem? Az gondolom tetszik, ahogy kinéz. Az hogy tetszene, ha szülés után nem ilyen csinos, mert nem költ a külsejére? Te lennél az első, aki vonyít, hogy mész megcsalni, és ne is csodálja.
Nevetséges vagy.
Te se látsz tovább a farkadnál.
"Csak sima pofon"
Az milyen? Jézusom!
Család mellett is lehettek külön kasszán.
Legfeljebb te maradsz otthon gyed-en.
Az, hogy az anyja pszichiátriai eset, és hagyja magát verni, nem jelenti azt, hogy a csajod nem hajít ki a p..ba az első pofon után.
Az is biztos, hogy ha te elkezdesz "határokat húzni", ami csak szimpla bunkózás, akkor az első jóképű jani elviszi mellőled, aki kedvesen tud hozzá szólni.
Ha bipoláris, akkor meg ne azon rugózz, hogy mennyit költ sminkre, hanem azon, hogy mennyire alkalmas anyának. Egy depressziós periódus alatt kárt tehet magában vagy a babában, és a szülés után borítékolható nála a szülés utáni depresszió.
Agyhalottnak kell lenned, hogy téged az érdekeljen, mire költi a fizetését
A lányt nem fogod átnevelni, határokat húzni pedig nem engedi meg, mert ahhoz van szokva, hogy ha pénz van - mindent lehet.
Én nem kötném hozzá az életem.
Ffi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!