Miket csinált a narcisztikus párod/exed? Mik voltak a tünetek?

Ott hagyott egyedül az étteremben, mert ő már végzett. :D

Azt mondta kint megvár...

Vállalati bulin leitta magát majd sírdogált (férfi), ezért mindenki őt vígasztalta, én meg égtem. Mindig teljesen magához vonta a figyelmet, pedig alapvetően jó lett volna a hangulat (nélküle).

Alig tudott vezetni kb. tíz perc alatt jött le egy 2km-es lejtős szakaszon, várta a dícséretet, hogy mennyire faszán csinálta. Ugyanez a zongorával, néhány akkordot játszott, azt hitte magáról, hogy egy virtuóz. Rendkívül meg volt magával elégedve, irigyeltem őt ezért. Szerette feszegetni a határokat, ha a kezemet nyújtottam a karom kellett, és szerinte még önző voltam! :)

2-3 honapos periodusokban voltunk egyutt tobbszor. Hatalmas “szerelembombaval” kezdodott mindig. Irt, hivott, segitett, erdeklodott. Aztan szepen lassan elkezdett mindig leepiteni, egyre ritkabban talalkoztunk, ritkabban beszeltunk, igyekezett a kommunikaciot rovidre zarni. Mindenert kritika targya voltam (gondolkodasmod, hobbi, kinezet, ruhazat stb.). Elkezdte lemondani a talikat vagy meg arra sem vette a faradtsagot. Majd mindig benyogte, hogy nincs kemia igazabol koztunk.

Tobb faszit is futtatott maga korul, de marha ugyesen dobalta mindig a csontokat. “Szakitas” utan olyan 1 honapig birta es mindig ujra felbukkant.

Utoljara csak azert engedtem vissza az eletembe, hogy most en dobhassam ki. Ugyanaz lett volna a vege, de megeloztem es ghostingoltam. Bosszut alltam rajta mindenert, es tudom, hogy ezt viseli a legrosszabbul egy ilyen elmebeteg.

En voltam a ferfi btw.

Az elején hulla szerelmes voltam, így nem vettem észre a jeleket, de utólag már:

- Mindig akkor és ott találkoztunk amikor és ahol ő akart. Az én szavam ebben sosem számított. Ha csettintett, indulás.

- Mindig az volt, amit ő akart. Mindenben.

- Állandóan fényezte és fényeztette magát. Lefestette magáról kívülállók számára a tökéletes képet, közben meg belülről rohadt az egész ember. - Nem tudta elviselni, ha valamiben kritika érte. Ha én kritizáltam, mindig sokszorosan visszakaptam.

- Mindig úgy forgatta a mondatokat, hogy a vitákból ő jöjjön ki jól, én pedig megalázkodjak és bocsánatot kérjek.

- Kritizálta a külsőmet, a főztömet, a barátaimat, a stílusomat, a hobbimat, mindent... Ha fennakadtam rajta, akkor belémrúgott mégegyet, csak hogy biztosan ne maradjon egy minimális önbizalmam sem.

- Elmarta mellőlem a szeretteimet, elszigetelt a külvilágtól.

- Becsmérelte a szakmámat, a munkám minőségét és a munkahelyemet.

- Legrosszabb napokon nem tudtam olyat tenni, ami neki jó lett volna.

Mindezek mellett állandóan játszotta a csikicsukit. Ha érezte, hogy eltávolodom, akkor bedobta az érzelembombát, hogy újra lángoljak, majd leépítette a lelkem, érzelmileg büntetett minden "hibámért", amit éppen aznap vétettem. Megvonta a szeretetet, kritizált, elvárta, hogy megalázkodjak.

Egy önbizalom nélküli lábtörlő, egy gép lettem. Elhittem, hogy nélküle nem vagyok életképes.

A végére egy hatalmas görcsös színjáték lett az életem, csak hogy megfeleljek neki és amíg ő azt hitte már-már megalkotta a tökéletes énemet (persze az sem tetszett neki), addig én megalapoztam és kidolgoztam a menekülő tervem.

Marha nehéz egy ilyen kapcsolat.