Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tudok tenni még ezen kívül? Én érzem rosszul a dolgot?

Figyelt kérdés

4 éve vagyunk már együtt. Egy jó pár hónapja teljesen megváltozott a személyisége. Ingerült velem, hanyagol és úgy érzem, nem őszinte velem. Dugdossa a telefonját, ideges lesz ha rákérdezek. Eddig soha nem titkolt tőlem semmit. Régebben, munkaidejében ha szünete volt felhívott, most mindig arra hivatkozik, hogy a haverjával konzultál. Úgy érzem, hogy harmadik félről van szó. Munka után 1-2 órával jön haza, túlórára hivatkozva. Ezt elmondtam neki, hogy így érzek, és azt mondta, hogy túlreagálom és hogy nem bízok benne. Nagyon haragudott rám 2 napig, hogy ezt mertem állítani róla.

Nekem rettenetesen gyanúsak ezek a cselekedetek, de nem tudom arra vinni, hogy elmondja. Elmondtam neki, hogy velem őszinte lehet, és inkább mondja el, minthogy hazugságban éljek mellette. Úgy csak mindketten rosszabbul jövünk ki. Most már elengedtem ezt a témát, rá sem kérdezek, csak csendben tűröm. De úgy érzem nem sokáig.


2021. jan. 24. 14:27
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:

Eléggé egyértelmű, hogy valamit titkol. Nem valószínű, hogy eléd fog állni, és elmondani, hogy mi a helyzet.

Ilyenkor két dolgot tehetsz: otthagyod vagy pedig keresel bizonyítékot (akár egy netes beszélgetés, hiváslista stb stb), ezzel megbizonyosodsz arról, hogy valóban igazad volt, és őt is ráveszed, hogy elmondja.

2021. jan. 24. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:

Az a probléma, hogy konkrétan a telefonját lehetetlen elérni. Mindenhova magával viszi, este párnája alá dugja. Nem tudok bizonyítékot keresni így.

Arra akarom rávenni, hogy legyen benne annyi, hogy elmondja nekem. Ha volt annyi mersze, hogy esetlegesen megcsalt, akkor ne legyen gyáva ahhoz, hogy ezt el is elmondja a szemembe.

2021. jan. 24. 14:37
 3/15 anonim ***** válasza:

Saját példa: otthoni gépen megtaláltam, hogy regelt szexpartnerkeresőre, letagadta, hogy az nem ő. Barátnőm mondta, hogy meg akarta csókolni, ezt is letagadta stb. Aztán fogtam, otthagytam. Besokalltam, hogy hülyének nézett.

Téged is annak néz az illető. Gondolom a telefonján mindenféle azonosítás van. De! Nem szeretnéd meglepni a munkahelyén, amikor túlórázik? :D

2021. jan. 24. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Nem lenne rossz ötlet!! Most már ideje megtudnom, hogy mi forog itt. Ha időben hazajön, akkor mit csináljak szerintetek? Hogyan tudnám rávenni arra, hogy bevallja?
2021. jan. 24. 14:43
 5/15 anonim ***** válasza:
Szerintem csak akkor, ha felveted a szakítást, talán.
2021. jan. 24. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Úgy látszik most időben megérkezik. El fogom mondani. Majd megírom a fejleményeket.
2021. jan. 24. 16:43
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Ha a partnerem a párnája alá dugott telefonjával aludna OTTHON, én már ott kirúgnám első körben, azzal a felkiáltással, hogy nemnormális.


Nem is kéne semmilyen további bizonyíték vagy ürügy.

2021. jan. 24. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Na, mi volt, kérdező?
2021. jan. 24. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:

Sziasztok.

Igazam volt, jópár évvel idősebb, házas családanyával volt dolga.:)

Repült a házból.

2021. jan. 24. 19:27
 10/15 anonim ***** válasza:
Nagyon sajnálom :( Kitartást a továbbiakban!
2021. jan. 24. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!