Én egyetemista akarok lenni, a párom meg már felnőtt életet akar. Kinek van igaza?

Már megint a klasszikus kinek van igaza. Mindegy, hogy kinek van igaza, ha nem bírtok megegyezni, fogjátok már fel!

Egyébként meg egyetemista sem csak úgy lehet az ember, hogy nappali tagozaton picsát mereszt. Csomóan főállásban dolgozunk mellette.

Hello, nekem is így ért véget az első komoly kapcsolat. Nálunk nekem lehetőségem sem volt egyetemre menni (nem támogatták otthonról), neki jómódú csaladja volt, egyetemre kezdett járni.

Hamar nagyon más korokbe kerültünk, én lakotarsakkal éltem, neki béreltek a szülők egy lakast, o vizsgákra készült, én nem tudtam vele karacsonyozni se.

Egy év után szakítottunk, aztán lett egy sokkal egyenlobb kapcsolatom.

A szakest az valóban belsős rendezvény, nem is jelentkezhet rá az, aki nem az adott kar hallgatója. Legalábbis nálunk!

Amúgy én akkor végeztem az alapszakkal, mikor megismertem a párom, azóta van már egy mesterszakos diplomám is és most csinálom a második alapszakomat. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor mentem el egyedül szórakozni a párom nélkül. A szakest volt az egyik. Gólyatáborba nem is akartam menni, mert tök fölöslegesnek éreztem, meg amúgy sem érzem jól magam, ha a páromtól külön kell aludnom (számomra ez nem korrekt, főleg nem kedvtelésből). Ezt leszámítva az összes bulira, konferenciára beszerveztem. A gólyabáltól kezdve, az állásbörzén át egészen az évfolyamtársaimmal szervezett kisebb-nagyobb összejövetelekig ott volt mellettem és a többieket is bátorítottam arra, hogy hozzák a párjukat, ha megyünk kocsmába, házibuliba. Tök jó kis 15-20 fős csapatunk lett így, akikben a párom is bízik és örömmel enged el, ha esetleg nem ér rá. Egyrészt, nem vagytok összenőve, másrészt lehet úgy is egyetemen szórakozni, hogy nem játssza az ember a szingli egyetemistát.

Nálunk sem volt divat minden este eljárkálni, egyrészt, mert dolgoztam mellette, főleg most az utolsó képzésemen (de már mesterszakon is, részmunkaidőben), másrészt úgy gondolom, értelmesen nem lehet csinálni úgy egy képzést, hogy folyamatosan az arcán pörög az ember. A legtöbb, ami volt, mikor egy hétre két tali esett órákon kívül, az egyik egy péntek esti sörözés vagy hasonló, a másik pedig valamikor hétköznap egy foreócsokizás vagy hétvégén egy közös tanulás valamelyikünknél, ahol átbeszéltük az anyagot.

Nyilván ehhez arra van szükség, hogy ő bízzon abban, hogy nem leszel hülye, aki elszabadul és leszar mindent az új emberekért, neked meg nem kell ilyenné válni, mert ez speciel sem a tanulmányaid, sem a kapcsolatod érdekeit nem szolgálja, ergo tényleg fölösleges.