Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mire gondolnátok, ha ezt csinálná a párotok?

Figyelt kérdés
Én vagyok a nő. Tudom, hogy túlzott féltékenykedésnek fog tűnni a kérdés, lehet hogy az is, olyan válaszoknak is örülnék, akik szerint így van, hogy kicsit másképp tudjam látni a dolgot. Szóval, nem vagyunk még együtt régóta, igazából kicsit bonyolult a dolog, veszekedtünk többször, hol ő akart velem lenni és én nem, hol fordítva.. ezt csak azért írom le, hogy lássátok hogy nem egy több éves komoly kapcsolat ez, de most mindketten beleadunk mindent, ő is mondta, hogy most nagyon jó a dolog köztünk. Ami zavar az a következő, több üzenetküldő alkalmazást használ, de volt egy, amit csak velem. Sosem kérdeztem rá, de láttam mikor érhető el, és csak akkor lépett be, ha nekem írt, a barátaival másik alkalmazást használt. Mostanában viszont többször belép úgy, hogy nekem nem ír.. tudom, hogy ez kicsit beteges, nem ezt figyelem egész nap, csak mikor írni akartam neki feltűnt, hogy 1 órával azelőtt belépett, de nekem nem írt. Sosem volt ilyen eddig. Azért nem akarok rákérdezni, mert pont azt nem akarom, hogy ilyen ellenőrizgető féltékeny nőnek nézzen, viszont máshogy nem derül ki kinek ír ott.. mit tennének, vagy mire gondolnátok ilyen helyzetben? Az a baj, hogy az előző barátnőjét megcsalta, emiatt is van bennem félelem, hogy lehet én is így járok..
2021. jan. 17. 11:10
1 2 3
 11/30 A kérdező kommentje:
Drága #10es, írtam, hogy direkt nem szóltam neki, hogy ne nézzen féltékenynek. Ebből gondoltam érthető, hogy előtte nem vagyok az, de nem volt világos akkor tessék: sosem féltékenykedtem előtte, más oka van hogy velem másik alkalmazást használ, most ez lényegtelen. Valamint tudom, hogy másik alkalmazásokat is használ, akkor meg mi értelme lenne velem máshol beszélnie, ha a te gondolatmeneted alapján gondolkodunk?:D
2021. jan. 17. 11:58
 12/30 A kérdező kommentje:
Másrészt sajnos sokat tapasztaltam már az életben, emiatt vagyok ilyen bizalmatlan, okkal. Sajnos rengeteg nős, kapcsolatban élő férfi próbálkozott be nálam, elképesztően sok. Ezek után nem tudom ki tudna megbízni egy olyan férfiban, aki nagyon jól néz ki, és megcsalta az előző barátnőjét. Dehát biztos én vagyok éretlen.
2021. jan. 17. 12:00
 13/30 anonim ***** válasza:
100%

Akkor minek jottel ossze egy gerinctelen emberrel?

Ne nyivakoljal mar, téged is ugyanúgy at fog verni es ezt te is tudod, azert sirsz itt.

2021. jan. 17. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 A kérdező kommentje:
Mert egy gyenge segg vagyok, aki beleszeretett egy olyan férfiba, aki nagyon kedves,,nagyon aranyos, és imádni való, és nagyon jól néz ki, és hiába küldtem el, akkor is tovább ostromolt. Ezért. De ezen lépjünk túl, nem tudok már mit tenni, a kérdésre érdekelnének inkább a válaszok, hogy mi a francot csináljak most? Hisz rákérdezni nem lenne jó, akkor..? Fogadjak magánnyomozót? Vagy törődjek bele, hogy vagy jó a pasim és megcsal, vagy keressek egy rondát, aki nem fog?
2021. jan. 17. 12:10
 15/30 anonim ***** válasza:
100%

"Ezek után nem tudom ki tudna megbízni egy olyan férfiban, aki nagyon jól néz ki, és megcsalta az előző barátnőjét. Dehát biztos én vagyok éretlen."

Mégis összejöttél vele ennek a tudatában. Ez nem éppen érett, megfontolt, óvatos személyiségre utal.

2021. jan. 17. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 A kérdező kommentje:
Igen, írtam már, hogy gyenge vagyok, vannak gondjaim, az élet nem bánik velem kesztyűs kézzel, gyenge lettem. Ezt leírtam. Ez az oka hogy beadtam a derekamat. Szeretetre vágyok, és ő adott. És reménykedtem, hogy nem fog megcsalni. Viszont most bizonytalan lettem. Ez van.
2021. jan. 17. 12:15
 17/30 A kérdező kommentje:
Szidhatunk engem, de ennek mi értelme? A szituáció már adott, attól hogy minden szarnak elmondasz, attól nem fog visszaváltozni semmi, nem az volt a kérdés, hogy mennyire vagyok segg, hogy összejöttem vele, hanem hogy most mit csináljak, kérdezzek rá? De az nem jó.. akkor?
2021. jan. 17. 12:17
 18/30 anonim ***** válasza:
52%

Mit csinálj? Nőj fel a mesékből. Nem bízunk meg olyan emberben, aki átvert már mást(sokat), főleg nem jövünk össze vele. És főként ne takarózz a gyengeséggel. Ez utóbbi megváltoztatható kellő akaraterővel, kitartással. Ha egyedül végképpen nem megy, akkor szakember segítségével sikerülhet önbecsülést növeszteni.

Ebben a pasiban nem bízol, jogosan, így semmi értelme vele maradnod. Ez így nem lesz soha kapcsolat.

2021. jan. 17. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:

Ezt magadban kell rendbetenned, mert a problémát is te "generáltad". Lehet van mögötte igazság, lehet nincs, de elsősorban te kínzod magad ezzel.

A nagy kérdés, félre tudod-e ezeket a gondolatokat tenni, és megelőlegezel-e neki bizalmat, tudván hogy lehet hogy koppansz. Ha igen, akkor adj neki egy esélyt, ne agyalj, ne vádaskodj, ne nyaggasd.

(Amúgy nem azt írtad hogy nem törődik veled, nem válaszol, hanem hogy néha online van és nem ír rád. Ebből nekem az jön le hogy a korábbi hősszerelmes ostromló énje hiányzik, amit nem fog örökké fenn tartani.)


Ha úgy érzed, nem megy, mert agyilag nem tudsz ebből a problémából kijönni, akkor inkább szakítsatok, mert ilyen típusú önsanyargatásnak semmi értelme nincs.

2021. jan. 17. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
#10-es vagyok 12 évig voltam együtt egy "jó pasival", nem megcsalás miatt lett vége. Bele sem kezdtem volna, ha ilyen önbizalom hiányos vagyok, mint te.. Ameddig nem ad rá okot felesleges féltékenykedni, az nem mentség, hogy nem érzékelteted vele, nyilván rombolja a kapcsolatot, ha ezek a gondolatok megszületnek benned.
2021. jan. 17. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!