Főleg hölgyek! Mennyi idő után derült ki,hogy a partneretek akivel X ideje néha takálkoztok mégsem az igazi?

Soha nem társkeresőztem.

Az elsővel mindig is éreztem, hogy nem az igazi, csak ha kidobtam az ajtón, visszamászott az ablakon. Nem alakult ki menet közben se érzelem és a szex is undorított vele.

A következővel a második találkozónkon már éreztem vonzalmat. Aztán a harmadikon konkrétan boldog voltam. Úgy a negyedik, ötödiken azt éreztem, mellette hazaértem. Olyan 1,5-2 év után derült ki, hogy tévedtem. De több, mint 10 év lett belőle, mert nem volt erőm kiszállni.

A harmadik esetben az első találkozón egy vonzó idegennek láttam, de különösebben nem foglalkoztatott. Másodjára találkozott a tekintetünk és bár nem ismertem fel, belém vágott a villám. Őrületesen beleszerettem. Igazából az első perctől tudtam, hogy Ő életem legnagyobb hibája és tévedése. Ha újrakezdhetném, felmondanék, elköltöznék az ország másik végébe, csak hogy soha ne is találkozzunk. Azt a hazaértem szerelmet kihevertem volna 4 hónap alatt, ha akkor lett volna erőm kiszállni, amikor éreztem, hogy vége. De ezt nem fogom kiheverni soha.

Azóta volt 2 másik. Egyiknél se éreztem azt, hogy igazi lenne. Nem is volt az. De a második esetben megpróbáltam magam meggyőzni, mert passzoltak a terveink. Hogy szerelmes vagyok belé, arról soha nem tudtam magam meggyőzni, pedig próbáltam. Hogy jó lesz nekem mellette így is, hogy nem vagyok szerelmes, azzal álltattam magam olyan 2,5 hónapig.

Végül arra jutottam, hogy nekem soha nem lesz jó senkivel, mert akit én szeretek, az engem nem szeret soha.

Most megismertem valakit, aki vonzó és szimpatikus első találkozásra is. De már most is ahhoz az illetőhöz hasonlítom, akin nem vagyok túl. Innen kezdve ez megint egy önámítás lesz, tudom.

Szerintem nők általában nehezebben szexelnek azzal, aki iránt nincsenek érzéseik.

Az első partneremhez nem igazán vonzódtam, de olyan is volt a szexuális életünk. 4 évig éltünk együtt afféle lakhatási érdekközösségben, de ma már párkapcsolatnak nem csúfolnám. A szexet az első 2 év alatt letudtuk, azt is a 2 kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor feküdtünk le egymással. Nekem fájt vele, mert nem kívántam és nagy volt a mérete, ő megmagyarázta magának, hogy nekem kisebbségi komplexusaim vannak, azért nem akarok vele szexelni, én meg inkább ráhagytam. Tudta, hogy nem szeretem, de lakhatásért jó volt ez is.

A lényeg, nem tudtam hozzáérni, amikor szexeltünk, akkor a tipikus fadarab voltam, sose engedtem, hogy megcsókoljon, gumi nélkül a közelembe se jöhetett volna. Nem bújtam hozzá, nem is szerettem mellette feküdni.

Akit szerettem, azzal nimfomán voltam, a gumit is én imádkoztam le róla, bújni is imádtam hozzá, egyszemélyes ágy bőven sok volt, mert teljesen belebújva aludtam. Amikor sok év múlva már elhidegültünk egymástól, akkor ezek mind megszűntek. Többé nem volt szex, se bújás, és még a 2 személyes ágyban se bírtam elviselni magam mellett.

Voltam szexkapcsolatban, ahol egy férfi többet akart és eleinte jól esett a gyengédsége, mert megtapasztaltam előtte azt is, milyen amikor tárgyként kezel egy férfi. De mivel nem tudtam viszonozni az érzéseit, ez sajnos visszaütött. Tehát az elején jól esett, hogy a karjába vett és becézgetett és bókolt és rajongott, aztán elkezdte mondogatni, hogy szeret, de napi 20-szor és már a fülemen jött ki, pedig az elején jól esett és viszonozni szerettem volna...De ez színészkedéshez vezetett részemről, és azzal véget is ért, mert nem tudok hosszútávon boldog szerelmest játszani. Évekig elvagyok a langyos vagy jéghideg fosban, ha hagyják, hogy úgy érezzem magam, mint aki a langyos vagy jéghideg fosban csücsül és nem várnak el tőlem semmi többet, mint amit ilyen állapotban nyújtani tudok...De ha ebben a helyzetben kézenfogva turbékolós örömrepkedős randevúkat és fergeteges szexorgiákat vár el a partnerem kimondva vagy kimondatlanul, nagyon rövid időn belül befejezem a kapcsolatot. Én nem tudok szerelmet vallani akkor, ha az nem igaz. Igazából egyrészt őszinte vagyok, másrészt nem színészkedek. Tehát ha valaki mellett én nimfomániás vagyok és boldog, továbbá azt mondom neki, hogy szeretem, akkor az úgy van. De ha azt mondom, hogy nem szeretem, ha nem kívánom vele a szexet és szomorú vagyok és még így sem akarja felfogni, hogy ez az igazság, arról én nem tehetek.

Ja, hogy megéri-e? Érzelmileg nem. Szerintem sokszor az ember azért megy bele érzelemmentes kapcsolatokba, mert valakin nincs túl és már nem is hiszi, hogy valaha túl lesz. Nem akar egyedül maradni vagy abban reménykedik, hogy majd az illető segít elfelejteni neki azt a másikat. Na ez az ami nem működik. Csak felerősödik tőle a másik hiánya. Amikor mész egy találkozóra és semmit nem érzel és eszedbe jut, hogy azzal a másikkal hogy dobogott a szíved. Amikor egy kapcsolat rögtön a megszokással kezdődik és nem köt hozzá az emléke annak az őrült kezdeti szenvedélynek. Ennél egyedül lenni is sokkal jobb.

Pláne amikor a másik ezt érzi és jönnek a burkolt szemrehányások: nem írtál/hívtál tegnap. Nem válaszoltál az üzenetemre X időn belül. Nem is élvezted a szexet velem. Biztosan nem is kívánsz. Stb...stb...

Akkor az ember gyorsan menekülőre fogja és rájön, hogy épp elég nekem a fájdalom, amiért nem lehetek azzal, akit szeretek, nincs szükségem emellé még szemrehányásokra is.

Egy dolog miatt érheti meg: anyagilag, érdekből vagy csak mert az ember esetleg fél egyedül egy házban/lakásban vagy mert gyereket szeretne mindenáron, szerelem nélkül is. Ilyen esetekben az adott szempontból megéri. De felejteni nem lehet így, csak sokkal jobban fáj minden.

Biztos ott lesz az exben a keserűség. Eleve a férfiak így működnek, hogy nekik szabad flörtölni, ha titokban félremennek egy kis kalandra, amiben nincs érzelem, az szerintük nem megcsalás...de ha ezt az asszony meg merné csinálni, ő a világ kurvája lenne. A társadalmi megítélés is ilyen, egy nő ha nem tud kilépni mondjuk egy nehéz anyagi helyzet miatt a házasságából, de sok év után lesz valakije, akkor ő egy riherongy, a férfiaknak sokkal jobban elnéznek ilyet.

Amúgy meg nem igaz, soha életemben nem szerettem úgy senkit, mint az exemet, de ő csak játszott velem, én felejteni akartam, mert azt éreztem, hogy belehalok és kerestem a megoldást, hogyan lehetnék túl rajta, ezért mentem bele csak szexbe, de tényleg nem lett jobb, nem is tudtam folytatni. Egy év múlva megpróbáltam újra valaki mással, de nem ment sokáig, mert amikor szex közben a másikat képzeled a helyébe, az elég gáz. Én vetettem neki véget. És még így is tudom, hogy én egy rongy vagyok az exem szemében ettől, pedig sose szeretett igazán.

Volt egy megérzésem a második illetőnél, hogy nála leragadok, ha belemegyek a szexbe vele, mert rám fog akaszkodni, de olyan igazán komolyan ezt nem gondoltam, addigra megszoktam, hogy csak szexre kellek mindenkinek, az exemnek se kellettem többre, én már nem gondoltam magamra úgy, hogy valaki többet is láthat bennem a testemnél. Nem volt szándékom senki érzéseivel játszani, abban bíztam, hogy ő is kap annyit, amiért neki megéri. De igazából nem érte meg egyikünknek se, mert a szex nem volt jó.

Ha megnyugtat, eljutottam oda, hogy többé nem vagyok képes lefeküdni senkivel. Megtanultam, hogy nekem nem jó a szex olyannal, akit nem szeretek. És mert az exem megkeresett és olyanokat mondott nekem és úgy csókolt meg, amivel érzelmileg lekötött maga mellé örökre, aztán eldobott megint és megtagadott mindent, ami köztünk valaha is történt. Csak azért nem feküdtem le azóta a fél világgal, mert képtelen vagyok rá. Azt éreztette velem, hogy szeret és ezzel magához láncolt akkor is, ha az egész hazugság volt. Én csak addig voltam képes más karjában próbálni vígasztalódni, amíg azt hittem, semmit nem jelentettem neki.