Ez mennyire normális,hogy én így gondolkozok?L

Mások is gondolkodnak ilyenen?Nektek is vannak ilyen gondolataitok vagy én vagyok a nem normális?

Nem 0-24-ben ,de 1-2 naponta általában emészt néhány gondolat...például olyan gondolatok,hogy félelmetes mennyire nem tudhatjuk milyen a másik ember,mármint,hogy el fog-e hagyni x év múlva,hogy ki fog-e tartani mellettünk 10-20-30 év múlva is? Hogy vajon folyton versengenem kell más emberekkel,pl más nőkkel? Nekem mindig szépnek kell lennem? Hogy mennyire nem bízhatom rá magamat egy férfira sem,pl a barátomra,hogy nem engedhetem meg magamnak,hogy nyugodtan szüljek és neveljem a gyereket,mert kimaradok a munkából,lehet ő lelép ,elhagy. Közben ő hobbival foglakozik,tanul,doglozik,előrelép. Én meg jogosan leszek lecserélve. Hogy folyamatosan tanulnom kell,edzeni magam,siekresnek kell lennem nőként,szépnek is ,hogy ne legyek lecserélve,vagy legalábbis amikor lecserélnek ne az legyen,hogy sehol nem tartok és onnan esélytelen legyen felállni.Hogy tulajdonképpen arról szól az egész életünk,hogy versengünk,hogy sosem lehetünk biztonságban,hogy a párunkban nem lehet megbízni,mert elárulhat,elhagyhat..

Nem tudom,ilyen dolgokon kattogok folyamatosan,hogy magammal kell törődni,csak arra kell figyelnem,hogy én haladjak és muszáj is,mert kidobnak.

Mlyen mentális bajom van? De mit tehetnék,ha tényleg így megy a mai világban,hogy folyton résen kell lenni,hogy nem lehet nyugodt ,békés életünk,hogy nem bízhatok igazán sohasem..