Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a teendő ilyenkor?
Jelenleg távkapcsolatban vagyunk, 2heti találkozással.
Elképzelésem szerint, ha nincs indokoltan sűrű programja senkinek, akkor igényt tartok beszélgetni a másikkal mondjuk minden nap végén egyet, nyilván módosulhat, van amikor például inkább egyedül töltenénk az estét, de úgy állítanám be, hogy az a domináns, amikor minden nap van kommunikáció.
Mert azt veszem észre, hogy ha több napig nem beszélünk olyan ténylegesen, akkor úgy érzem, hogy annyi információ, élmény kimarad, amit nem osztunk meg egymással, hogy teljesen távolinak érzem őt.
És ez rendszeresen előfordul nálunk az én részemről.
Hozzá kell tenni, hogy én egy magányosabb típusú ember vagyok, nem keresem a társaságot mindenáron.
Párom körül viszont mindig van valaki és azt érzem, hogy ő az élményeit velük osztja meg, hiszen ők személyesen jelen vannak.
Tehát neki nincs hiánya igazából ilyen területen, találkozásokkor mindig rám figyel egyébként, csak az a helyzet hogy ebből meg nincs sok sajnos.
Viszont nekem lenne igényem arra, hogy velem is megossza a dolgait, hogy érdeklődjön, hogy szánjon rám időt, figyelmet, főleg ebben a rossz helyzetben, amikor nem is tudunk még annyit találkozni.
Szeretnék egy bizalmat, egy biztonságos fészket a személyébem, és ezt viszonoznám én is természetesen.
Úgy vélem a jól működő párkapcsolathoz erre van nekem szükségem.
És a helyzet az, hogy nem egyszer volt már ebből feszültség.
Mert legtöbbször nem két nap telik el szinte semmilyem tartalmas kommunikációval, hanem egy hét körül.
Nem egyszer beszéltük már át, javasoltam, hogy ha tényleg annyira társaság veszi körül a nap minden percében, akkor keressen csak egy tíz percet és hívjon fel, meg fogom érteni a helyzetét, ha már ennyit megtesz értem.
De nincs semmi változás, már fáradok és érzem, hogy egyre közömbösebb vagyok az egész kapcsán. És így meg nem látom értelmét fenntartani a kapcsolatot.
Ő egyébként szerintem úgy képzeli el, hogy ez az egész addig parkolópályám van, amíg közelebb nem kerülünk egymáshoz földrajzilag és már mindennapos lehet a találkozás. De odáig így nem fogunk eljutni úgy érzem.
Mi a véleményetek?
válasza:Nem teljesen ignorál, minden nap ír legalább egyszer, hogy miújság, mut csinálok, ő épp ebédel meg ilyenek.
Csak ezt tartalmatlannak érzem önmagában, ha alapból is lennének olyan esték amiket mondjuk végigbeszélünk, ebből nem is kéne még csak nekem sem minden nap, mert fárasztó tud lenni.
De egy héten ha egy estét legalább egészében rám szánna, jól tudna esni.
De már csak az is, ha látnám, hogy zavarja, hogy nekem így nem jó, de szinte tudomást sem vesz róla általában.
Amikor felhozom, mert már kinő belőlem, akkor ő bántva érzi magát, mert keres ő, én miért nem veszem észre.
Észre veszem csak hát ez így kevés és nekem nem elég.
Néha úgy érzem, hogy szakítani kéne, de alapvetően félek, hogy rossz döntést hozok.
Nem tudom, hogy most jól ítélem e meg a helyzetet.
És nem e csak azon múlik, hogy kivárom az időnket.
Amikor találkozunk tényleg csak velem foglalkozik, olyankor mindig sokat beszélgetünk.
válasza:Ez már ellaposodott.
A távkapcsolat életszerűtlen és terméketlen, perspektíva nélküli.
Személyes beszélgetések, érintések, személyes aura, atmoszféra nélkül
a kapcsolat gyakorlatilag nem létezik, illúzió.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!