Szerelem 5 év után, avagy lehet-e "ésszel" szeretni?

Sziasztok!

Furcsa vívódásban vagyok már egy jó ideje, és bár sok emberrel beszéltem, most kíváncsi lennék a plénum véleményére. Előre bocsátom, hogy ezt most férfi írja.

A párommal 5 éve vagyunk együtt, boldog, harmonikus kapcsolatban. Tényleg minden tökéletes, neki az első komoly, nekem az abszolút első kapcsolat. Ő 21, én 25.

Az utóbbi időben voltak problémáink, ellustultunk, túlságosan megszokott lett a kapcsolat, illetve én eléggé féltékeny, uralkodó típus vagyok (voltam), rövid pórázon fogtam. Nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Ő nem bírta, így borult a bili, először mindent le akart nullázni, de aztán egy kis szünetben maradtunk, hogy letisztuljanak a dolgok. Ez csak félig sikerült, bár az a kis idő is pocsék volt mindkettőnknek. Aztán találkozgattunk ”barátilag”, voltunk együtt nyaralni, stb. A három lépés távolságot hamar nem tudtunk megtartani, tehát szeretkeztünk, visszaálltunk egymás ölelgetésére, a csókra, a kézfogásra, stb. Azóta érettebb fejjel is megbeszéltük a dolgokat, az első vihar után. Ő úgy érzi, ilyen fiatalon fél elkötelezni magát, illetve, hogy a tüzes szerelem elmúlt, meg nagyon bepunnyadtunk. Ez az alap, dióhéjban.

A probléma az, hogy én, a magabiztosság szobra, szintén kétkedni kezdtem. Elkezdtem gondolkozni mindenféléről, és egyre jobban bekavarodok. Nem tudom, szabad-e ilyeneken gondolkozni. Ésszel fel lehet fogni vajon a szerelmet? Mi is az? Nem tudom, miért érzem magam rosszul… Vajon szerelmes vagyok, vagy ez már csak társzerelem? Vagy félek az egyedülléttől, a biztos pont elvesztésétől? Vagy szeretetmániás vagyok, és kell valaki, akin ezt kiélhetem? Tényleg nem tudom, és minél jobban érezni akarom, hogy szeretem, annál kevésbé megy. Amikor egyedül vagyok, hiányzik, de nem mindig van ez így. Vele lenni jó, de frusztrál a furcsa helyzetünk, illetve sokkal inkább a félelem, hogy visszacsúszunk abba, ami nem volt jó.

Abban maradtunk, hogy a pillanatnak élünk. Találkozunk, amikor jól esik, tesszük, ami jól esik. Én úgy gondoltam, hogy ez helyes, mert lenullázni képtelenek lennénk, de a régi se jó. Így viszont idővel valamerre haladunk (barátság vagy szerelem). De utóbb azt veszem észre, hogy Ő kezd visszaállni a régi üzemmódba, hogy találkozzunk többet, szeretget, tehát majdnem minden olyan néha, mint régen, azt leszámítva, hogy én lazábban fogom, illetve nem mondjuk, hogy ”szeretlek”. Néha, amikor elmélkedek, pocsékul tudom érezni magam, de amikor vele vagyok, minderről megfeledkezem, minden olyan szép, jó.

Nem tudom, mi lenne a helyes és mi lenne a jó. Tudom, érzem, hogy szeretem, hogy fontos. De lehet, hogy a társszerelemhez még nem adottak a körülmények (fiatalok vagyunk, nem tudunk összeköltözni, ő még egyetemre jár 4 évig)…

Szerintetek mit tehetnék? Mi segíthet a helyzeten, és mi segíthet nekem, tisztán látni, érezni? Bár én se tudom, mit akarok (és Ő se)… Vajon helyes valakivel együtt lenni úgy, hogy több a ragaszkodás és a szeretet, törődés, mint a szerelem?

Talán (sőt biztos) túl sokat agyalok, és az idő majd segít…

Köszönöm a figyelmet és a válaszokat! Sokat segítene.