A szakítás mellett döntöttem. Jól tettem? Bővebben lent

A párommal távkapcsolatban éltünk kb másfél évig, hétvégente találkoztunk. Mindketten a szülői házban éltünk. Én az anyukámmal és a nagymamámmal. A párom járt többet nálunk, anyám már akkor hangot adott a nem tetszésének, mivel a párom nem elég művelt és tanult hozzám képest, furcsa, stb. Másrészt hozzá tartozik a dologhoz hogy anyám azért sem bírta a jelenlétét a páromnak, mert a halott bátyámra emlékeztette. A tavaszi covid helyzet miatt 3 hónapig nem találkoztunk, nagyon rossz volt mindkettőnknek, ezért utána azonnal munkát keresett itt és hozzánk költözött, Anyáék beleegyezésével. A kapcsolatuk anyámmal csak rosszabb lett az összeköltözés után, ráadásul a páromnak a munkahelyi problémái teljesen kikészítették, emiatt az itthoni feladatok sem érdekelték. Ekkor kiderült, hogy a páromnak súlyos szorongásos problémái vannak és voltak is, amit nem mondott el nekem én meg túl vak voltam hogy észre vegyem. Anyám persze ezt rég látta hogy valami nem stimmel nála. Ezt a szorongást az új környezet és munka pedig még jobban felerősítette. Előfordult, hogy képtelen volt elmenni dolgozni. Ilyenkor begubózott a szobában és hiába próbáltam megbeszélni vele a problémákat, semmi hatása nem volt. Így a problémái kihatottak a kapcsolatunkra is, folyton miatta aggódtam, dolgozni is alig tudtam. Próbáltam átrakatni másik helyre (mivel egy helyen dolgoztunk), megígérte hogy addig kibirja az eredeti helyén, de végül egy napot sem bírt várni, felmondott. Ekkor átbeszéltük a dolgokat, és azt mondta hogy jobb lenne neki hazamenni. Nemcsak a munka kudarca miatt hanem az anyám miatt is. Én felajánlottam hogy költözzünk külön, de ez sem tetszett neki. Az volt az indoka, hogy akkor úgyis pénzt küldenék haza és mi meg nem haladnánk, illetve hogy ott is bele szólna az életünkbe, és anya depressziója csak rosszabb lenne, és mindkettőnknek lelkiismeret furdalást okozna. Meg amúgy sem találna másik munkát mert nincs szakmája. De együtt sem tudunk élni normálisan. Viszont otthon sem lenne jó neki. Döntés képtelen volt. Semmi sem tetszett neki, az önsajnálatba merült. Mivel ő nem tudta eldönteni napokig, én elmondtam neki, hogy csak a külön költözés lenne megoldás, de ez neki nem tetszik, ezért menjen haza, szakítsunk. Ő egyből rábólintott. Még azon gondolkodott, hogy attól még együtt lehetnénk úgy mint régen, hétvégente jönne, de én nem akartam visszafelé lépni a kapcsolatunkban. Így a szétválás mellett döntöttünk.

Szerintetek lenne más megoldás, vagy rosszul döntöttem? Szeretjük egymást, igaz mióta kimondtuk a szakítást nem látom rajta hogy igazán bántaná, bár ő azt mondja, igen. Én magam alatt vagyok. Egy hétig még itt lesz, aztán költözik. Mindenben segítem amíg itt van. Én 29N, ő 25F. Vélemény?