Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon összevesztünk a barátnőmmel. Kinek mi a véleménye az esetről?
Sztori előzménye: barátnőmnek nagyon fontos a kinézete, ez eddig rendben van. Azt tudni kell róla, hogy viszonylag sok anyajegye van, de egyáltalán nem csúnyák/nagyok, inkább ilyen kis pöttyszerűek. Mivel rajta sok van, ezért utálja őket és megszállottan keresi az újakat, meg nézegeti, hogy a meglévők ugye nem nőttek. Ez már nagyon idegesít.
Sztori lényege: ma reggel bementem hozzá a szobába, láttam hogy szomorú. Kérdeztem, hogy mi a baj, mire mutatta a mellén lévő kis pötty anyajegyet, hogy az nőtt. Ránéztem, mondtam neki, hogy kicsit tényleg nőtt (a kicsi ebben az esetben kb 1 milliméter). Ekkor kimentem a szobából, mert kezdődött az online óra. Annak vége lett 1.5 óra múlva, visszamentem barátnőmhöz, láttam, hogy még mindig szomorú. Kb 2 percen keresztül próbáltam felvidítani, de semmi sem használt, mire azt mondtam neki, hogy "akkor puffogjál itt magadban" és kimentem a szobából. Erre akkora patáliát csapott, elmondott minden rohadéknak, kérdezte hogy minek mentem be hozzá egyáltalán, ő nem is hívott, és hogy csak azért mentem be, hogy jól belerúgjak még egyet, amikor így is szomorú volt. Azt is hozzátette, hogy ő csendben megvolt a szobában, semmi szüksége nem volt az én megjegyzésemre. Ettől függetlenül eléggé erősnek érzem a kirohanását, mert tényleg csúnyán beszélt velem, míg én csak annyit mondtam, hogy puffogjon magában.
Szerintetek ebben a történetben kinek van igaza?
Sosem értettem az ilyen embereket... Összeveszik a társával, aztán kiönti más elé a szart, hogy elemezze neki és remélhetőleg azt mondja, hogy valamelyik félnek igaza van...
Ne már, ez nem a dedó. Ezt kettesben kell megoldani, nem azzal, hogy valaki eldöntse, kinek van igaza. Teljesen mindegy, kinek van igaza, ha akarsz valamit tőle, megdumáljátok akkor is, ha nincs igaza. Ha nem, akkor meg ki nem szarja le a nyomorotok és la lassan véget érő kapcsolatotok? :D Úgy bírom, mikor a haveri körben is minden szart a nyakunkba öntenek a párjukról, mikor épp dühösek, totálisan leírják őket a szemünkben, minden privát szart elmesélnek róluk, aztán mikor kibékülnek valami csoda folytán, csodálkozik emberünk, hogy miért nem tudunk már úgy tekinteni a párjára vagy rá. Ez egy disznó, dedós dolog.
Biztosan felnőttek vagytok? Mert felnőttek ezt valahogy így rendeznék:
- Szívem, ekkorra van időpontom bőrgyógyászatra, hogy ránézzenek az egyre szaporodó és növekvő anyajegyeimre.
- Dejó, talán segítenek megoldani. Tudom, hogy mennyire zavar téged.
#3 a stílus maga az ember.💩 nem ér véget a kapcsolatunk, főleg nem emiatt. Továbbá, azt se tudod én ki vagyok, ki a barátnőm, úgyhogy a haveri példád nem releváns. A te nyomorod se érdekel senkit, pá.
Többieknek köszönöm a normális válaszokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!