Mi volt a párkapcsolatotok mélypontján?

Nekünk 10 hónapja volt egy hatalmas mélypontunk, akkor külön is mentünk 3 hónapra (különköltözéssel)... Ezt nem részletezném ki, de mindketten rengeteget hibáztunk, szerencsére nem komoly dolgokban, tehát megtudtuk bocsájtani ezeket. Nagyon röviden én egy féltékenykedős házisárkány voltam, ő meg elnyomta minden gondját-baját és beállt papucsnak, de sok sok hónap után kiborult a bili és szakítottunk.

Azt mondják a házisárkányok sosem tudnak változni, hát ez hatalmas tévedés. Tudnak, ha olyan embert veszítenek el emiatt, akiért bármit megtennének. Sok-sok hónapnyi pszichológushoz járás, önismeret, közel 50 könyv kiolvasása a témában, a saját hibák beismerése... És most ott tartunk, hogy ha elmegy a srácokkal sörözni már nincs gyomoridegem, már nem akarom idegesen felhívni óránként, hogy na hol vagy... Bekapcsolom a tv-t és békésen eltudok aludni már egyedül is, ha esetleg későn ér haza. Ez most lehet van akinek nem nagy dolog, de higyjétek el, kib**szott nehéz erről leszokni. De le lehet!!

Párom is megtanult beszélni az érzéseiről, elmondja ha bármi zavarja, nem fojt el semmit. A szakítás után egyébként jobb lett a kapcsolatunk, mint mikor összejöttünk legelőször és tartott a rózsaszín köd. :D Együtt élünk, nem veszekszünk, boldog vagyok és sokkal jobb érzés, hogy felismertem a hibáimat és változtattam rajtuk. A párom pedig úgy gondolom a világ legtürelmesebb embere, mert hiába voltunk 3 hónapig külön, végig beszélgettünk és akkor is mellettem állt, bíztatott. Én inkább úgy mondanám, hogy 3 hónapig hagytunk teret egymásnak, hogy megoldjuk a saját gondjainkat. Sikerült.

Az, hogy milyen ÉRZÉS volt a mélypont... kegyetlen. Mai napig álmodok azzal az időszakkal. Mi a szakítás előtt 2 éve éltünk együtt, tisztán emlékszem az első éjszakára amikor 2 év után először nélküle aludtam. Szabályosan addig sírtam amíg már égtek a szemeim, félóránként felriadtam. Volt egy álmom, amiben a párom mellettem feküdt és átöleltem. Felkeltem és üres volt az ágy. Úgy szorított a mellkasom, hogy azt hittem megfog állni a szívem. Hetekig nehezen aludtam, nem tudtam értelmezni az érzést, hogy akkor ő mostmár nem az életem része, akkor most nem ő lesz a férjem? Kicsit olyan volt mint mikor gyászolunk, utoljára akkor éreztem így mikor apukám elhunyt.

Kegyetlen amúgy, szó szerint beszürkültek a napok, monoton volt minden, felkeltem, elmentem dolgozni, ott rendszeresen volt, hogy elfelejtettem mit is csinálok éppen, 3-4 órákat aludtam és semmit nem tudtam enni, csak amikor már sajogott a gyomrom.

Erre az időszakra gondolok vissza minden alkalommal, amikor elő akar törni belőlem a hülyeség. Mert néha sajnos van ilyen is. Néha érzem, hogy most úgy kicsapnám a hisztit, megmagyarázhatatlan hogy miért, csak érzem. És ilyenkor juttatom eszembe az érzést amikor először nélküle aludtam. Azonnal el is megy a kedvem ettől.

26N