A párom szegény körülmények között nevelkedett és sokszor tiltakozik, ha valamit meg akarok venni magamnak. Nem szereti ha pénzt költök (azt se ha a sajátomat). Azt szeretné, ha megtudnám, hogy milyen nélkülözni. Ez normális?

Nekem nagyon rosszul esik.

Írok néhány konkrét példát, amik a legsértőbbek voltak.

Szerinte mindent a lehető legolcsóbban kell megvenni, lehetőleg használtan. Én nem szívesen veszek pl. használt tabletet, mert ezek a kütyük érzékenyek, hamar elromlanak, jobb ha van rá garancia. Egy használt bútor oké nekem is. Amikor szemüveget vettem, azt mondta, hogy olcsó keretet vegyek, ne a dizájnert. Én azt vettem meg, ami a legjobban tetszett, mert évekig kell naponta az arcomon viselnem. Ezen fel volt háborodva, haragudott érte. Saját pénzből vettem, nem volt olcsó, de megengedhettem magamnak. Akartam venni dioptriás napszemüveget, azt direkt szabotálta. Azt mondta, hogy együtt válasszuk ki, mert neki kell majd néznie rajtam. Utána úgy húzta halasztotta, hogy végül már nem tudtam megrendelni (utaztunk el). Neki van vagy 4 vacak kínai napszemüvege, én ilyeneket nem tudok hordani, mert nem látok benne.

Haragszik, ha nem használt ruhát veszek, ő magának csak azt vesz.

Az ételeken is spórol, ahogy tud. Az ajándékozást szívből utálja.

Sokmindent elfogadtam, magamnak megveszem, ami kell, ő meg kinlodjon, ha ilyen hülye. De ez, hogy szeretné, ha nélkülöznék... ettől rendesen eldurrant az agyam. Szerinte az a normális, amit ő csinál. Egyébként mindkettőnek jó szakmája van, kicsi az esély, hogy munka nélkül maradunk valaha is. Egyáltalán nincsenek anyagi gondjaink, adósságunk stb. Tudunk félretenni. A kasszát úgy osztjuk meg, hogy egy időben ő nem dolgozott, hanem tanult, akkor én kerestem, most én tanulok, ő dolgozik. Ha mindketten dolgozunk majd, akkor mindent felezni fogunk.